Kiválasztották Háromszék hét csodáját


-A A+

A világ hét csodájának mintájára kiválasztották Háromszék „hét csodáját”, amellyel a turisták érdeklődését próbálják a térség épített és természeti értékeire irányítani.

A Kovászna megye Turizmusáért Egyesület által kezdeményezett akció keretében felkérték a háromszéki önkormányzatokat, civil szervezeteket és magánszemélyeket, hogy javasoljanak épített vagy természeti különlegességeket, amelyek turisztikai látványosságok lehetnek. A felhívásra többen is válaszoltak, fotókkal, rövid leírásokkal alátámasztva javasoltak összesen 43 „csodát”.

A napokban zajló Háromszéki Turisztikai Napok kiemelkedő eseményeként az olaszteleki Dániel-kastélyban mutatták be azt a „hét csodát”, amelyek emelhetik a turisták érdeklődését a térség iránt. A Büdös-hegy és környéke, a csernátoni Damokos Gyula kúria - Haszmann Pál Múzeum, a gelencei Szent Imre műemlék templom, a Kovászna - Kommandói keskeny nyomtávú erdei vasút és a rajta közlekedő gőzmozdony, a nagyajtai unitárius műemlék templom, a Rétyi nyír és a Vargyasi-szoros lett Háromszék csodája - döntött egy turisztikai szakemberekből, építészekből, önkormányzati vezetőkből és gazdasági szakemberekből álló bizottság.

A Háromszéki és a Székelyföldi Értéktár Bizottság elnöke, Szőts Papp Zsuzsa szerint javasolják, hogy a kiválasztott „hét csodát” jegyezzék be a Székelyföldi Értéktárba, hiszen ezek Kovászna megye nagykövetei kell, hogy legyenek bárhol a nagyvilágban.

„Háromszék meseszép” - mutatott rá Grüman Róbert, Kovászna megye tanácsának alelnöke, az elbíráló bizottság tagja, aki szerint túlmenően azon, hogy nevesítették a hét csodát, a verseny bebizonyította, hogy Háromszék sok adottsággal rendelkezik, turisztikai látványosságokban gazdag és a háromszékiek értékesnek tartják a környezetükben található „kincseket”. Ugyanakkor jó alkalom volt ez a verseny, hogy mindezt megmutassuk a nagyvilágnak is, hiszen a közönségszavazás miatt több mint százezer személyhez jutott el az akció híre.

A versenyt kezdeményező Kovászna megye Turizmusáért Egyesület ügyvezetője, Jánó Szabolcs arról számolt be, hogy a „hét csoda” virtuális túrákon megtekinthető, de a héten zajló Háromszéki Turisztikai Napok keretében a megye négy városában is bemutatják, gyerekeknek és felnőtteknek szóló kirakósokat és kifestősöket készítettek.

„Célunk, hogy a hét csoda révén Háromszék értékei még inkább eljussanak a belföldi és külföldi turistákhoz, ezáltal vonzóbbá téve a vidéket” - mondta Jánó Szabolcs. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X