Variációk az együttélésre, önzsűrizéssel – megnyílt a IV. Hargitai Szalon Csíkszeredában


-A A+

Idén az Együttélés témában szervezte meg a Hargita Megyei Kulturális Központ és Hargita Megye Tanácsa „a megye legátfogóbb képzőművészeti kiállítását”, a Hargitai Szalont, immár negyedik alkalommal. A 38 szerző összesen 50 alkotásából csütörtök este nyílt kiállítás Csíkszeredában – és átadtak két, 600 lejes kiválósági díjat is.

Harmincnyolc alkotó fogalmazta meg a képzőművészet nyelvén: mit jelent, illetve milyen az Együttélés? Az ebből kikerekedő, 50 alkotást számláló IV. Hargitai Szalont a kurátor, Botár László nyitotta meg Csíkszeredában, csütörtök este, a Megyeháza Galériában.

Botár, aki maga is képzőművész, és a kiállításon is részt vesz munkáival, elmondta: a Szalon nem megmérettetés, és nem volt zsűrizés sem – hanem mindenki „önzsűrizést” végzett, vagyis a művészek maguk mérték fel, hogy olyan művet nyújtsanak be „amit nem szégyelltek”.

A Szalonon részt vehetett minden Hargita megyében élő, akár a megyével szimpatizáló vagy innen elszármazott alkotó, aki a román- vagy más, neves képzőművészeti szövetség tagja, valamint felsőfokú képzőművészeti tanulmányokkal rendelkező-, illetve azt jelenleg végző képzőművész. A benevezett alkotások szerzői közül azonban szakmai zsűri választotta ki azt a két személyt, akit a megnyitón egyenként 600 lejes érdemdíjjal jutalmaznak a szerevezők. Idén Váncsa Mónika csíkszeredai és Ferencz Zoltán gyergyószárhegyi alkotók részesültek ebben a kiemelésben.A megyei tanács részéről, házigazdaként, Zonda Erika vezérigazgató kiemelte, hogy a megyei tanács épületében megnyíló minden kiállítás gyakorlatilag a nap 24 órájában látogatható. Megnyitóbeszédében lapunk munkatársa, Székedi Ferenc műkritikus, az általános ismertető mellett röviden minden egyes kiállítóról szólt. Mint kiemelte, a „kinyíló világban” alkotók az Együttélés témát nagyon változatos megközelítésben fogták meg, a tájképektől egészen az iróniáig, néha közhelypukkasztáshoz is közelítve. 

A Hargita Megyei Kulturális Központ és Hargita Megye Tanácsa szervezésében, a Megyeháza Galéria, valamint a Cultura Nostra Egyesület társszervezésében, Csíkszereda Megyei jogú Város támogatásával 2016. szeptember, október, november hónapokban három helyszínen kerül megrendezésre a kiállítás. Így a IV. Hargitai Szalon Csíkszereda után Székelyudvarhelyen, a Municípiumi Művelődési Ház koncerttermében (2016. október 26–november 15.), majd Gyergyószárhegyen a Művelődési Ház Cika termében (2016. november 17–december 8.) is megtekinthető lesz.
​Kiállítanak: Bara Barnabás, Botár Lázsló, Cs. Simon Repolski Imola, Csata Jenő, Csillag István, Elekes Gyula, Fazakas Csaba, Ferencz Zoltán, Fülöp József, Gergely Miklós-Csaba, Jakab András, János Erika, Keresztes Györgyi, Kolumbán-Antal Ilonka, Kovács Kinga, Kristó Róbert, Kusztura Sándor, Lakatos László, Márton Árpád, Márton József, Mezey Ildikó, Nagy Ödön, Ráduly M. Piroska, Siklódy Ferenc, Simon Béla, Szabó Árpád, Tompa-Bors Eszter, Török Erzsébet, Török Ferenc, Turcza László, Uliana Gujuman, Váncsa Mónika, Vass Mária-Magdolna, Vitos Hajnal, Vorzsák Gyula, Xantus Gellért Lehel, Xantus Géza, Zsigmond Márton.







EZT OLVASTA MÁR?

X