Készítsük a látóidegeinket: szerdán kezdődik a 16. Filmtettfeszt


-A A+

Erős dokumentumfilmes felhozatallal, egy Berlinálén és két Cannes-ban bemutatott rövidfilmmel (is) várja a látogatókat a 16. Filmtettfeszt – tudtuk meg a szervezők pénteki sajtótájékoztatóján.

A legfrissebb magyar filmes alkotásokat szemléző fesztivál programján 12 nagyjátékfilm, 7 dokumentumfilm, közel 50 rövidfilm szerepel, mondta el Zágoni Bálint, a Filmtett Egyesület menedzsere.Szerdán este 6 órakor egy filmklasszikus felújított változatával indul a fesztivál. 45 éve mutatták be Cannes-ben Makk Károly Szerelem című filmjét, 2016-ban pedig ugyanott vettették először a film felújított kópiáját. Makk Károly rendező ugyanabban a szmokingban vett részt a bemutatón, mint 45 évvel ezelőtt. A szervezők legnagyobb sajnálatára a 90 éves rendező nem vállalta a kolozsvári utazást.

Szinte a magyarországi premierrel egyszerre mutatják be az Ernelláék Farkaséknál című Karlovy Vary-i Filmfesztiválon és a miskolci Cinefesten is díjazott filmet. Jelen lesz a film öt szereplője: Hajdu Szabolcs, egyben a film rendezője, Török-Illyés Orsolya, két gyermekük és Szabó Domokos.

A fesztivált idén is 12 erdélyi városban szervezik meg, Nagybánya helyett viszont most Szatmár került be, annak reményében, hogy itt több ember lesz kíváncsi a vetítésekre. Idén két Kolozs megyei falu, Tordaszentlászló és Kalotaszentkirály is társult a programhoz, ahol az Anyám és más futóbolondok című filmet vetítik október 7-én és 8-án, pénteken és szombaton. A társzervező itt Tudor Baciu, aki „Cinemobilul” projektje keretében egy régi furgonnal járja a falvakat és olyan helyeken szervez szabadtéri vetítéseket, ahol az embereknek nincs lehetőségük moziba menni.

A 16. Filmtettfeszt újdonsága a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel közösen megszervezett ingyenes kritikaíró workshop, amely a Filmtett tábor hagyományos elméleti csoportját helyettesíti – árulta el Jakab-Benke Nándor Filmtettes szerkesztő, a workshop szervezője. Úgy gondolták, hogy fesztiválkeretben, három napba sűrítve több kritikaírással foglalkozó ember szólíthatnak meg – indokolta a döntést.

Országos bemutatók

Kolozsváron bemutatják Edelényi János Jutalomjáték című filmjét, ez az angol nyelvű film nem csak a rendező, hanem több magyar főszereplő és stábtag révén illeszkedik a magyar filmek szemléjébe. A film egy idős, beteg angol színészlegenda és az őt ápoló fiatal magyar lány kapcsolatáról szól.

A Filmtettfeszten láthatja először a romániai közönség az Éjszakám a nappalod című fekete komédiát, amelyben többek között a Jancsó Miklós-filmekből ismert Scherer Péter is játszik. A filmet Dési András György és Móray Gábor rendezte, akik közönségtalálkozón válaszolnak majd a felmerülő kérdésekre.

Kern András Gondolj rám című filmjének is a Filmtettfeszten lesz a romániai bemutatója, Goda Krisztina Veszettek című filmje pedig a Marosvásárhelyi TIFF-ről jön Kolozsvárra.

Erős dokumentumfilmes program - többek közt a székelyföldi fakitermelésről lesz szó

Erős dokumentumfilmes programot sikerült összeválogatni, mondta el Buzogány Klára, a Filmtett főszerkesztője. Levetítik a több nemzetközi filmfesztiválon díjazott Reményvasút című filmet, amely az 1948-ban épült, ma is működő Budapest melletti Úttörővasút 500 fiatal önkéntesét mutatja be.Focirajongóknak és azoknak, akiknek ez a sport csak a magyar csapat EB-szereplése óta került be a látóterébe, mindenképp látni kell a Magyar csapat című filmet, mondta el Buzogány Klára. A dokumentumfilmből kiderül, hogy mi történik az öltözőben két félidő között – tette hozzá.

Fontos témáról szól Szabó Attila Méregzöld mesék című filmje, amelynek főszereplője, Hans Hedrich, a székelyföldi fakitermeléssel kapcsolatos illegalitások után nyomozott. Következtetése: a Hargita megyei rendőrség kéz a kézben jár a fatolvajokkal – olvasható a film ismertetőjében.

Betyárok nem csak Rózsa Sándor idejében, hanem a kommunizmus alatt is léteztek. Zsigmond Attila dokumentumfilmje, a Székelyföldi Betyárok az oral history módszerével göngyölíti fel az 1950-es években élt Pusztai, Jeges és Dézsi történetét, akiket a falusi nép a szegények pártfogóiként tisztelt.

Külön blokkban vetítik az erdélyi helyszíneken készült természetfilmeket vasárnap délután. Jakab Ervin: A Nagyküküllő útja, Gál László: Erdei álom és Juhász Ágota Hegyi kaszálók című filmjeit a témabeli és a filmes módszerekben mutatkozó különbségek miatt is érdekes lesz egymás után megnézni.

A legfrisebb magyar rövidfilmek, kiemelt animációs blokk

A rövidfilmek kategóriájában szerepel Bucsi Réka Berlinálén vetített Love című animációs filmje, illetve két Cannes-ban bemutatott film, a Nyalintás nesze Andrasev Nadjától és Vácz Péter négypercese, a Dear John.

Aki szeretné megmozgatni a vetítések alatt megmerevedett csontjait, szombaton 11-től a Korzó Egyesület Mozizás feketén-fehéren című tematikus sétáján vehet részt. A sétán a kolozsvári némafilmgyártás és a 20. század elején működő kolozsvári mozik helyszíneit járhatják végig az érdeklődők.

Negyedik alkalommal adják át a fesztiválon a Sárga Csikó díjat, amelyet idén Patrovits Tamás animációs rendező vehet át. Patrovits a Partiumi Keresztény Egyetem által szervezett műhelyek állandó meghívottja, a Filmtett-tábor visszatérő oktatója, évek óta támogatja az erdélyi animációs filmeseket, például azzal, hogy bevonja őket az elsőfilmes animációsok fesztiváljának, a Primanimának a szervezésébe, mondta el Zágoni Bálint.

Éppen ezért külön Primanima blokk is lesz a Filmtettfeszten, a szervezők viszont felhívják a figyelmet arra, hogy az animációs filmek sok esetben 16 éven felülieknek szólnak.

A gyerekeket Kolozsváron vasánap reggel tíztől az Erdő kapitánya című filmmel várják, a Sárkány és papucs című filmet pedig hat helyszínen is vetítik, Csíkszeredában és Nagyváradon gyermekfoglalkozások kíséretében.

Az erdélyi filmek versenyét, a Filmgaloppot, másodszor szervezik meg. Idén kevesebben jelentkeztek, talán azért, mert az erdélyi alkotóknak 2-3 évente sikerül új filmet rendezniük – mondta el Jakab-Benke Nándor. Éppen ezért ezentúl évente váltogatják majd a játékfilmek és a dokumentumfilmek versenyét, 2017-ben dokumentumfilmeket várnak majd a Filmgaloppra. A szervezők kiemelték: a Filmgalopp egymillió forintos fődíja mellett 1000 lejes közönségdíjat is osztanak, amelyre minden helyszínen lehet szavazni, kivéve Aradot, ahol egy héttel később szervezik meg a fesztivált.

A 16. Filmtettfeszt részletes programja a fesztivál internetes oldalán, illetve most először az ingyenesen letölthető Festivapp okostelefonos alkalmazás segítségével is követhető.








EZT OLVASTA MÁR?

X