Római kori színházat tártak fel Nagy-Britanniában


-A A+

Kétezer éves, hatalmas színházat tártak fel régészek a délkelet-angliai Faversham közelében. Ilyen típusú római kori színház maradványaira először bukkantak a szigetországban – közölte Paul Wilkinson, a kenti régészeti terepiskola vezetője, akinek csoportja feltárta a hegyoldalba épült, küzdőtér jellegű, szabadtéri színházat.romaiszinhaz kutatas

Mintegy 150 hasonló színház maradványaira bukkantak Észak-Európában, ám ez az első ilyen lelet az Egyesült Királyságban – idézte Wilkinsont a The Guardian című brit napilap.

A régészek megtaláltak egy kerek „zenekari árkot", és rábukkantak egy keskenyebb színpadra is árkokkal, amelyeket elárasztva feltehetően vízi előadásokra használtak.

romaiszinhaz rajzA színház nézőtere mintegy 12 ezer ember befogadására volt képes, 50 sort alakítottak ki egy 65 méter átmérőjű aréna fölött. A színházat, amelynek térsége már a bronzkorban is lakott volt, valószínűleg vallási fesztiválok idején használhatták. A kenti lelőhely feltárása 2007-ben kezdődött, a közelben Wilkinson csoportja két fürdőházra is rábukkant.

Az egyik legjelentősebb felfedezésnek bizonyul, ha a régészeti eredmények teljes elemzése megerősíti, hogy a Faversham külterületén talált lelet egy római kori vidéki színház – hangoztatta Debbie Hickman, az angol örökségvédelmi hivatal, az English Heritage szóvivője.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X