Jó tündért várnak Csíkba


-A A+

A kézdivásárhelyi Városi Színház A jó tündér című vígjátékával vendégszerepel a Csíki Játékszínben január 18-án, pénteken 19 órától. A jó tündér nem a rekeszizmokat próbára tevő harsány vígjáték, inkább könnyed, játékos lélekmelegítés. Előadás a jóságról, a szeretetről, az önzetlenségről; azokról az értékekről, melyek rohanó világunkban szertefoszlóban vannak, de amelyek nélkül megszűnnénk embernek lenni. MG 7425

Molnár Ferenc A jó tündér című vígjátéka magán hordozza valamennyi stílusjegyét az írónak, aki minden idők legsikeresebb magyar drámaszerzője volt, akinek valamennyi színpadi műve még életében meghódította nemcsak Magyarország, de Európa és az egész világ színpadait. Darabjaiból Hollywoodban készítettek filmeket, néha egyszerre többet is forgattak, a kor leghíresebb színészeinek előadásában. A kézdivásárhelyi színház társulata először mutat be Molnár Ferenc darabot, Kolcsár József rendezésében. MG 7436

A történet egy nős férfi és egy férjes asszony titkos találkozásával kezdődik, akikről csakhamar kiderül, hogy gyengéd érzelmeket táplálnak egymás iránt, de együttlétüket állandóan megzavarja egy szemtelen pincér és végül egészen elrontja egy kissé ittas, tapintatlan államtitkár. Mint utóbb kiderül, bizonyos szempontból ők is fontos szereplői a szóban forgó szerelmi történetnek, sőt, egészen véletlenül egy „erkölcsi alapokon álló" ügyvéd és az ő hűséges irodavezetője is érintett lesz a dologban. Mindnyájan gyanútlanok mindaddig, amíg életüket gyökerestül fel nem fordítja a jó tündér... MG 7557

Molnár Ferenc jó tündére nem mindenható, mindentudó mesebeli lény, hanem tudatlan, tapasztalatlan, néha komikus, tévedést tévedésre halmozó mélyen emberi teremtmény, aki a körülötte állók életét teljesen összezavarja, de akinek legfontosabb tulajdonságai az önzetlenség és a jó szándék. Érdekorientált világunkban – ahol az általános példa szerint mindennél fontosabb vezérlő elv az egyéni érvényesülés – mi vajon tudnánk-e jó tündérek lenni? MG 7578

Rendező: Kolcsár József
A produkció elkészítésében a rendező munkatársai voltak: György Eszter díszlet-, és jelmeztervező valamint munkatársa, Bálint Annamária, Nagy B. Sándor dramaturg, Kató Zsolt és Bakó Kincső filmes munkatársak, Kertész János, Éltes Áron és Cserkész Emese zenei munkatársak, valamint Gyöne Anna Mária ügyelő. Az előadás szereplői: Gulácsi Zsuzsanna, Lung László Zsolt, Fekete Zsolt, Bordás Attila, Mezei Gabriella, Dávid Attila Péter és Fábián Ágnes (m.v.). MG 7442

Helyfoglalás a csíkszeredai előadásra: 0266-310670 vagy a 0751-039026 telefonszámokon. A foglalások az előadás előtti félóráig érvényesek, ezután a helyek eladásra kerülnek.kezdi AjoTUNDER plakat curve








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X