Négy erdélyi városban is vetít gyerekfilmeket a Primanima fesztivál


-A A+

A Budaörsön indult, elsőfilmeseket bemutató Primanima nemzetközi animációs filmfesztivál idén négy erdélyi városban is szervez vetítéssorozatot a központi vetítésekkel párhuzamosan, október 19. és 22. között, olvasható a Filmtett portálon.

Kolozsváron a Sapientia EMTE, Sepsiszentgyörgyön a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér, Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem, Csíkszeredában pedig a Csíki Székely Múzeum ad otthon a gyerekeknek szóló animációs filmeknek.

A Primanimára nevezett több mint 500 animációs rövidfilmből a felnőttekből és gyerekekből álló előzsűri 30 mesefilmet választott ki, ezeket három korcsoportra osztva vetítik, így az óvodások, kisiskolások és a felső tagozatosok is találnak kedvükre való animációs filmeket.

A közel egyórás vetítéseket minden helyszínen közönségszavazás kíséri, amely alapján két díjat ítélnek oda. 2016-ban az 1965-ben fiatalon elhunyt animációs rendezőről, Csermák Tiborról elnevezett díjat alapítottak a Primanima szervezői, a Legjobb Magyar Gyerekfilmnek járó díjért 9 magyar alkotás száll versenybe. A Legjobb Nemzetközi Gyerekfilm díjáért pedig 9 országból 21 mesefilm verseng.

Csermák Tibor az 50–60-as években a legendás budapesti Pannónia Filmstúdió égisze alatt számos kultikus mesefilm készítésében vett részt, így A kiskakas gyémánt félkrajcárja, a Két bors ökröcske, valamint a legelső magyar mesesorozat, a Peti című rajzfilmszériában is dolgozott. Rendezőként legnagyobb sikerét A piros pöttyös labda című filmmel érte el, amely 1961-ben Velencében a gyermekfilm-fesztiválon fődíjat kapott.







EZT OLVASTA MÁR?

X