Vasárnap zárult az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója Sepsiszentgyörgyön


-A A+

Sepsiszentgyörgyön tartották meg az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját. A vándorrendezvényt tizenkettedik alkalommal szervezték meg, ezúttal a Háromszék Táncegyüttes volt a vándorrendezvény házigazdája.

A négynapos eseményen résztvevő csoportok mindegyike fellépett a vasárnap esti gálaelőadáson, ahová a résztvevő Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Maros Művészegyüttes, a Nagyvárad Táncegyüttes, az Udvarhely Néptáncműhely, és a házigazda Háromszék Táncegyüttes mellett meghívták a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttest is.A gálaesten fővédnökként Kelemen Hunor szövetségi elnök is jelen volt. Rövid köszöntőjében kiemelte, büszkeségre ad okot, hogy Erdélyben a hagyományok soha nem jelentették és nem jelenthetik a múzeumi falak közötti értékeket, hanem ennél sokkal többet: a múlt hagyományaira való építkezés a jövő záloga volt és kell, hogy legyen. „Meg akarjuk őrizni és meg is kell őriznünk, mert azt látjuk, hogy azok a sikeres nemzetek - akár a Távol-Kelettől jövünk Európa fele, akár Európától távolodunk -, amelyek megőrizték a hagyományaikat, népi kultúrájukat, és beépítették azt a modern életbe” – szögezte le a Szövetség elnöke. Hozzátette: szükségesnek látja egy törvényes keret kidolgozását, amely biztonságossá tenné a hivatásos táncosok jelenét és jövőjét, akár a nyugdíj utáni éveket is, valamint a néptánchoz kapcsolódó rendezvények, események, intézmények megerősítését.

Az előadásokat rangos szakmai bizottság értékelte, az értékelőkből a következők körvonalazódtak: egysíkú a mozgásdinamika, az elmondott szövegek segítik a megértést, de a szövegmondás minősége hullámzó, lehet kortárstánc-nyelven előadni, de az legyen míves, ellenpontozás nélkül fennáll a monotónia veszélye, derül ki a Háromszék napilap beszámolójából. A találkozóról készült videóbeszámolók, fotók, blogbejegyzések a rendezvény internetes oldalán olvashatóak.

A 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóján átadott elismerések:
Női tánckari nívódíj: sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes – az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott magas szintű művészi jelenlétéért
Zenei alkotói díj: Kelemen László és a Heveder zenekar – az Erdély-menyegző című előadás kiemelkedő zenei világának megalkotásáért
Énekes szóló díj: Erőss Judit, sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes – az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott kiemelkedő énekesi teljesítményéért
Énekesi díj: Kásler Magda, marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes – a Most múlik című előadásban nyújtott kiemelkedő énekesi teljesítményéért
Hiteles viseleteiért díjban részesült a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes (Táncoljatok! című előadás)
Hagyományőrző alkotói munkáért díjat kapott a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes (Táncoljatok! című előadás)
Képi világáért díjjal jutalmazták a nagyváradi Nagyvárad Táncegyüttest (Stabat Mater című előadás)
Bátor művészi vállalásáért díjban részesült az Udvarhely Néptáncműhely (Üveghegy ösvénye című előadás)
​Életműdíjak – a Romániai Magyar Néptánc Egyesület a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója alkalmából az erdélyi táncművészetben nyújtott több évtizedes kiemelkedő munkásságáért díjazott négy hivatásos táncost: Domokos Zsuzsanna – marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes, Füzesi Albert – marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes, Tőkés Edit – sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, Vajda Katalin – sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes.







EZT OLVASTA MÁR?

X