Előkerült Czóbel Béla Körhinta című, elveszettnek hitt festménye


-A A+

Több mint 100 év lappangás után került elő Czóbel Béla elveszettnek hitt Ringelspiel (Körhinta) című festménye, amely a BÁV őszi művészeti aukciójának egyik kiemelt tétele lesz; 12 millió forintos kikiáltási árról indul a licit a november 10-i árverésen, a MOM Kulturális Központban.

A nemrég előkerült kép az életmű egyik utolsó láncszeme, de fontos adalék a nagybányai festészet történetének feldolgozásában is - közölte az aukciósház hétfőn az MTI-vel. A festmény egy régi BÁV-gyűjtő kollekciójában volt eddig, ahol a cég szakértői fedezték fel. A festményt egy restaurátor tisztította meg, azután lettek ismét láthatók a kép vibráló színei.​Közben Barki Gergely képvadász-művészettörténész kutatómunkájának köszönhetően bontakozott ki a festmény valódi jelentősége a Czóbel-életművön belül. Az 1912-es nagybányai tárlaton Czóbeltől hat festményt állítottak ki, ebből ötöt már korábban beazonosítottak és csupán a körhintát ábrázoló képet keresték a szakértők. 

A most felbukkant posztimpresszionista főmű mindenképpen egy továbblépés a mester életművében az 1904 nyarán, Nagybányán készített plein art naturalizmus és az impresszionizmus készletével operáló festményekhez képest. Mivel a dátum szerint a festmény ugyanebben az évben készült, nagy valószínűséggel Czóbel Béla 1904 szeptemberének végén festette Franciaországban.

A színes ruhák kavalkádja már az őszi ruhatárról árulkodik, a zöld lombok, a nap ellen védő szalmakalapok pedig az indián nyarat idézik. Bár a helyszín a kép alapján nehezen beazonosítható, legvalószínűbb mégis, hogy egyik kedvenc helyén, a párizsi műteremlakásához közeli Luxembourg-kertben festette, amit ma is jellemeznek az évszázados körhinták, illetve közkedvelt a családok körében is.

A festményt feltételezhetően már 1905-ben kiállították Franciaországban Soleil d'automne (Őszi nap) címmel. A Körhinta a művész festészetének egy átmeneti fázisát örökíti meg, ahol a hangsúlyos kék kontúrok helyett egységes tarka színfoltok adják a kép szerkezetét.








EZT OLVASTA MÁR?

X