Hat ország bábszínház-kultúrájával ismerkedhetünk Kolozsváron


-A A+

Zajlik a Puck Nemzetközi Báb- és Marionettszínházak Fesztiválja Kolozsváron. A gyerekeknek és felnőtteknek is szóló rendezvénysorozat 15. kiadásán a hazai társulatok mellett Oroszországból, Dániából, Magyarországról, Moldova Köztársaságból és Szlovéniából is érkeznek vendégelőadások, értesültünk a Puck Bábszínház közleményéből.

A fesztivál második napján, kedden este 6 órától a szentpétervári Kvam Társulat felnőtteknek szóló Hogy tudsz a semmiből mindent létrehozni? című nonverbális előadása látható a Puck Bábszínházban.

Az előadásokat péntekig a kolozsvári Puck Bábszínházban, a Diákművelődési Házban, a Zug.zone-ban, a Georghe Dima Zeneakadémián, a monostori Dacia Moziban, a Lucian Blaga Nemzeti Színházban, valamint a Magyar Operában mutatják be. Az idei fesztivál zsűrijének elnöke Slobodan Markovic (a szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál igazgatója), a zsűritagok: dr. Eugenia Sarvari (teatrológus), dr. Katona József egyetemi lektor (rendező), dr. Ovidiu Pecican egyetemi tanár (dramaturg) és dr. Epaminonda Tiotiu (díszlettervező).

Szerdán a 8 éven felüli gyerekeket 10 és 12 órától a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Apakaland című előadása várja a Puck Bábszínházban. Ezzel párhuzamosan, 10 órától játssza a marosvásárhelyi Ariel Bábszínház magyar tagozata A brémai muzsikusok című előadást a monostori Dacia moziban, 5 éven felülieknek.

A fesztivál egyik különleges programpontja a szerdán délután 3 órától a Szabók bástyájában zajló beszélgetés, amelynek címe: A báb és a bábos – Találjunk optimális határt kettejük között. A napot a dániai Sofie Krog Színház művészei zárják, akik este 6 órától a Puck Bábszínházban bemutatják A ház című, angol nyelvű, 12 éven felülieknek szóló előadásukat.

Csütörtökön 10 órától és 11:30-tól lesz magyar nyelvű előadás: a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata Az égig érő fa című előadását mutatja be 3 éven felülieknek a Puck Bábszínház színpadán. Ugyanott este 6 órától a ljublianai Mini Színház Hófehérke című, angol nyelvű előadására kerül sor, 5 éven felülieknek.

Pénteken a fesztivál utolsó előadására, a Metamorfózisokra délután 5 órától kerül sor, ezt a brassói Arlechino Bábszínház társulata mutatja be román nyelven a Puck Bábszínházban. Ez az előadás 12 éven felülieknek ajánlott. Ugyanitt este 7 órától Slobodan Markovic, a szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál igazgatója, a zsűri elnöke tart előadást, majd este 8 órakor kerül sor az idei Puck Nemzetközi Báb- és Marionettszínházak Fesztiváljának díjkiosztó gálájára.

A fesztivál teljes műsora a Puck Bábszínház honlapján olvasható.








EZT OLVASTA MÁR?

X