Románia legöregebb fesztiválja az Alter-Native


-A A+

24 éve minden évben megszervezik Marosvásárhelyen az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivált. Gáspárik Attila művészeti igazgató a kezdeteket idézte fel a csütörtök esti megnyitón.

Az első Alter-Native nem fesztivál volt, hanem filmszemle, emlékezett a művészeti igazgató. Akkor még hosszasan kellett kérvényezni a román postától egy telefonvonal bevezetését a Kultúrpalotába, minden meghívót, programot csak papírformában lehetett létrehozni, az alkotók pedig súlyos filmtekercseken küldték el filmjeiket. Nem verseny volt, hanem lehetőség jó filmek vetítésére – idézte Gáspárik, aki azt is elmondta, hogy utána fogalmazódott meg a gondolat és jött a biztatás több helyről is, hogy jó lenne egy nemzetközi versenyt szervezni. Romániában ma ez az egyetlen fesztivál, amely ilyen hosszú ideje létezik – hangsúlyozta a művészeti igazgató a 24. Alter-Native Rövidfilmfesztivál csütörtök esti megnyitóján.A hivatalos megnyitó előtt a Kultúrpalota nagytermében Tolnai Szabolcs Minotaurusz című alkotását vetítették. A játékfilm Judita Šalgo azonos című novellája alapján készült, amelynek cselekménye a 90-es évek végén játszódik Újvidéken, a koszovói háború idején. A rendező a történet középpontjában álló magyar család sorsán keresztül mutatja be, hogyan rombolja le az egykor nyitott, multikulturális társadalmi környezetet a félelem és a szerbiai élet rideg valósága.

A film után a rendezőt Gáspárik Attila kérdezgette a szereplőkről, illetve arról, hogy ő maga, szerbiaiként, szerbiai magyarként, hogyan élte meg azt az időszakot. Tolnai Szabolcs elmondta, bár kétszer is kapott behívót, a háború elől elmenekült, azonban járt Koszovóban, látta azt, amit ott zajlott. Afilmben alakító színészek szerepei többnyire megegyeztek a valósággal. Az egykori popsztárt játszó színész igazából blueszenész volt, a Szókrátész szakállú költő jelenleg Szerbia legjobb költője. Azzal kapcsolatban, hogy hol érthető jobban a film, Magyarországon, vagy inkább Szerbiában, a rendező elmondta, a magyar közönség számára egy kicsit idegen a téma, mintha úgy értelmeznék, hogy „nem a mi dolgunk”, míg a szerb nézőkhöz közelebb állnak a történtek.A csütörtök esti megnyitón Gáspárik Attila arról is beszélt, hogy a szervezők közül valamennyien önkéntesként dolgoznak, vállalnak feladatot, hogy minél színvonalasabb legyen a filmfesztivál, a legjobb alkotásokat láthassa a közönség. Végül bemutatta a teremben ülő zsűritagokat is, akik szombat este negyed 11-kor hirdetnek eredményt és adják át a díjakat a legjobb rövidfilmek alkotóinak.

Péntek délután 2 órától, szombaton délelőtt 10 órától folytatódik a versenyfilmek veítése. Péntek este 18:15-től Cristi Puiu Sieranevada című játékfilmjét vetítik a nagyteremben, amit beszélgetés követ a rendezővel. A kisteremben 18:30-tól Roy Anderson: Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről és 20:30-tól Simon Jaquemet: Háború című alkotása látható. A nagyteremben fél 10-kor kezdődik a David Yengibarian Trio koncertje.








EZT OLVASTA MÁR?

X