Meghalt Kocsis Zoltán világhírű zongoraművész és karmester
Elhunyt 64 éves korában Kocsis Zoltán világhírű magyar karmester és zongoraművész. A halálhírt Balogh Zoltán, az emberi erőforrások minisztere erősítette meg Facebookon.
Kocsis Zsoltán a külföldi hangversenykörútjait és magyarországi fellépéseinek nagy részét lemondta október közepén. Orvosai néhány hónapos pihenést írtak elő számára. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar akkori közleménye szerint bár Kocsis Zoltán szerencsésen felépült súlyos szív- és aortaműtétjéből, a tőle megszokott intenzitással vetette be magát munkája minden területén, mielőtt szervezete teljesen regenerálódott volna.
Kocsis Zoltán hároméves korában kezdett el zongorázni, 18 éves volt, amikor megnyerte a Magyar Rádió Beethoven-versenyét, három évvel később pedig megkapta a Liszt Ferenc-díjat, és mindössze 25 éves volt, amikor Kossuth-díjjal jutalmazták, amit aztán 2005-ben másodjára is kiérdemelt. 1983-ban Fischer Ivánnal alapította meg a Budapesti Fesztiválzenekart, 1997 őszétől vezette a Nemzeti Filharmonikus Zenekart.
Karrierje 1970-ben a Magyar Rádió országos Beethoven-zongoraversenyének megnyerésével indult, a zenei életbe Ránki Dezsővel együtt robbantak be. 1973-ban egyszerre végeztek a főiskolán, mindketten itt lettek tanársegédek, majd adjunktusok, 1979-től pedig docensek. A két fiatal zongoraművész 1973-ban egyszerre kapott Liszt Ferenc-díjat, öt évvel később Kossuth-díjat, 1984-ben érdemes művész címet, 1988-ban Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat, és 1990-ben ugyanabban az évben lettek kiváló művészek. Pályájuk párhuzamos szakaszában több közös, ritkaságszámba menő lemezfelvételt készítettek, köztük Mozart összes zongoraszonátáját négy kézre, vagy Mozart, Ravel és Brahms kétzongorás darabjait. Az alábbi, 1976-ban készült portréfilmben kettejük gondolatait és zongorajátékát hallhatjuk:
Az 1970-es években létrejött zeneszerzői csoport tagjaként egy, a hagyományoktól független zenei nyelv kialakítására törekedett, s egyik alapítója volt a kortárs zenei közéletet alaposan felkavaró Új Zenei Stúdiónak. Szerzett darabokat a nemzetközi muzsikusokból álló, világhírű kortárs zenei formáció, az Ensemble Modern számára is. Különböző zenei stílusokban való jártasságát bizonyítja Kiskarácsony, nagykarácsony című műve, amelyben az ismert karácsonyi dalt 47 variációban, a zenetörténet különböző stíluskorszakait szemléltetve dolgozta fel. Jelentős mennyiségű, mintegy 140 zenekari hangszerelést, illetve zongorára való átdolgozást is készített Bach, Haydn, Johann Strauss, Dvorák, Debussy, Ravel, Rachmaninov, Wagner, Enescu, Bartók és Kodály műveiből. Nevéhez fűződik Arnold Schönberg Mózes és Áron című operájának 2009-es magyarországi ősbemutatója Miskolcon. A darabot egy évvel később a budapesti Művészetek Palotájában is előadták, erre az alkalomra - világpremierként - az osztrák zeneszerző vázlatainak felhasználásával megkomponálta a mű harmadik felvonását.
Bartók Béla műveinek avatott tolmácsolója, kivételes súlyú letéteményese volt. Ő volt a művészeti vezetője a 2006-ban útjára indított Bartók Új Sorozatnak, amelyben a múlt század egyik legjelentősebb zeneszerzőjének művei jelennek meg harmincegy lemezen, a zeneszerzői szándékokat a legmesszebbmenőkig figyelembe vevő, hiteles előadásban.
A világhírű zongoraművész a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja és támogatója volt, 1990 óta minden évben születésnapján koncertet adott a szervezet javára, amelynek bevételeit a szolgálat javára ajánlotta fel.
Kocsis Zoltán azt vallotta: "Az örökérvényűségre kell törekedni, nem a véglegességre. Arra, hogy az adott pillanatban a lehető legőszintébben és leghitelesebben átadhassuk a közönség számára azt az élményt, amely a művel való első találkozáskor és a darabbal foglalkozás során folyamatosan ér bennünket." Úgy vélte, a szavak elvesztették súlyukat, csak tettekkel lehet példát mutatni, hogy azután erőnktől és tehetségünktől függően icipicit igazíthassunk a világon.
Kocsis Zoltán többször fellépett Erdélyben, legutóbb 2016 szeptember elején a budapesti Nemzeti Filharmonikus Zenekart vezényelte Kolozsváron és Marosvásárhelyen. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar négy évvel korábbi, 2012-es erdélyi turnéjával kapcsolatban a karvezető a következőket mondta:
- 33015 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33017 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33018 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33019 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33020 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33021 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni