Ötnapos koncertsorozattal ünnepel az öt éves Evilági zenekar


-A A+

Szerdától vasárnapig minden nap koncertet ad a sepsiszentgyörgyi Evilági. A zenekar ötödik születésnapját ünnepli így a városban, a különböző fellépéseken más és más közönséghez szólva. Az Evilági elmúlt öt évéről, a koncertsorozatról, a nemsokára megjelenő új lemezről Orbán Ferencet, a zenekar alapítóját kérdeztük.

Milyen koncertsorozattal készültök szerdától?

Öt különböző tematikájú koncertet tartunk, tíz emberrel – de a zenekar összetétele minden nap más lesz. Szerdán 17 órától indítunk a Bod Péter Megyei Könyvtárban az Iszkiri interaktív gyerekműsorral, csütörtökön 19 órától a Háromszék Táncstúdióban tartjuk az Evilági nagykoncertet – ez a jelző a zenekari apparátusra vonatkozik, de a közönség összetételére is, hiszen felnőttekhez szól a produkció. Pénteken 20 óra 30-tól Muszka Sándorral lépünk fel a Teinben, szombaton 11-től családi koncertre várjuk a nagyérdeműt a Kónya Ádám Művelődési Házba Varró Dani versfeldolgozásaival, a Dalókával, vasárnap 19.30-tól pedig a Csodaváró adventi koncertet tartjuk, a város adventi ünnepségének részeként.

Miért verbuváltál össze százhúsz embert öt évvel ezelőtt egy lemezhez?

Szerettem volna visszatükrözni a város zenei sokszínűségét, ezért együtt rögzítettük az első Evilági lemezt, amit a város 550. éves ünnepségének ajánlottunk. Ez a történet ebben ki is merült volna, de a fogadtatás, a visszajelzések késztettek arra, hogy élőben is eljátsszuk a dalokat. Egy ötfős csapat alakult ki – az idők folyamán kiderült, hogy a hagyományossá vált felállás nem működik a mi esetünkben, mert olyan nagyon jó muzsikusokkal vagyunk körülvéve, akik másfelé is zenélgetnek, így lett az Evilági alapelve, hogy aki ráér, az szólaltatja meg a hangszert.

Mennyire voltatok jelen a zenei életben az elmúlt évben?

Az utóbbi időben saját szervezésű koncertjeink is vannak, A mozsika házhoz megy programunkkal a vidék településeit járjuk, ahová amúgy nem jutnak el más zenészek: falvakba, óvodákba megyünk ki. Ennek köszönhetően megnőtt a fellépéseink száma – tavaly 60-70 alkalommal zenéltünk.

Az Evilágit fennállása óta jellemzi a sokszínűség – elég arra gondolni, hogy gyerekeknek-felnőtteknek egyaránt zenéltek, Varró Dani-, Muszka Sanyi-verseket dolgoztatok fel és így tovább. Mi a következő meglepetésetek?

A további tervek újabb színeket adnak a zenekar palettájához, a jövőben is tematikus lemezeken dolgozunk. A Zenerege lemezen dolgoztunk a közelmúltban, a Székelyföldi Legendárium csapatával és László Noémi költővel közösen álmodtuk meg. Az egyik legszínesebb munkánknak gondolom, és már nagyon várom a megjelenését.








EZT OLVASTA MÁR?

X