Ezek minden idők legnagyobb hatású fotói a Time magazin szerint


-A A+

A Time szerint a minden idők legnagyobb hatású fotóiból készült válogatás azért aktuális, mert ma már minden egyes nap több fotó készül mint ahány kép lóg a világ összes múzeumának és galériájának falain.

Kurátorok, történészek, képszerkesztők javasoltak fotókat, a TIME szerkesztői és riporterei pedig a szűkített képtömeg alapján készítettek interjúkat a fényképek készítőivel, alanyaival, bárkivel, akihez eljutottak egy-egy kép alapján és az így felgöngyölített történeteket is közzétették a válogatással együtt, sőt tematikusan kapcsolódó fényképeket is kerestek. Az időpontok szerint iskereshető válogatás itt tekinthető meg.

A képek hatása nehezen mérhető, a képek között vannak olyanok, amelyek azért kerültek fel a százas listára, mert a maguk nemében az elsők – ilyen például az ember a Holdon 1969-ből. A válogatásban ott találjuk például John Galella 1971-es portréját a szélfútta Jackie Kennedyről, vagy Philippe Halsman 1949-es Dali Atomicus című fotóját is.








EZT OLVASTA MÁR?

X