Vizuális élményben erősítene Temesvár világzenei fesztiválja


-A A+

Temesvár egyik erős brandje a PLAI összművészeti fesztivál. Megálmodói huszonévesen, előzetes tapasztalat nélkül vágtak bele a munkába, az általuk létrehozott egyesület ma már más rendezvényeket is szervez, 2021-re pedig több várost átfogó fesztivállal készülnek. A PLAI Fesztivál mögött álló egyesület egyik tagjával, Tako Norberttel beszélgettünk, aki az Európa Kulturális Fővárosa projekt temesvári csapatában is dolgozik.

Kellenek a húzónevek, de nem akarnak felhígulni

A PLAI összművészeti fesztivál tizenegy éve teszi színesebbé Temesvár kulturális életét. A fellépő zenekarok jellemzően a világzene műfaját képviselik. A szervezők tudják, hogy a világzene viszonylag szűk közönséget szólít meg, de olyan zenét akarnak évről évre megmutatni, amelyet a rádiókban nem lehet hallani, amelynek a műfaját nem lehet leszűkíteni egy bizonyos kategóriára.

Tako Norbert leszögezte, nem céljuk ezen változtatni, de figyelnek a húzónevekre is. A 2016-os kiadásban ilyen volt Bob Geldof, az 1985-ben szervezett Live Aid szuperkoncert kezdeményezője, a soul világából ismert Joss Stone és Milky Chance. De lépett már a PLAI színpadára Zaz, Patrice, vagy akár a Pannonia Allstars Ska Orchestra, Tündérground, Besh o droM. Tako szerint az a közös ezekben a zenekarokban, hogy a helyi kultúrából, értékekből merítenek.A nappali programokat a meghívott helyi és külföldi kulturális szervezetek biztosítják, a fesztivál célja összefogni ezeket az egyesületeket és lehetőséget biztosítani nekik arra, hogy megmutatkozzanak a közönség előtt.

Spontán ötletből napi ötezer látogató

Igazi sikertörténet a PLAI Fesztivál megalakulása. 2006 júniusában egy öttagú fiatal baráti kör spontánul eldöntötte, hogy szervezni akar egy fesztivált a temesvári Falumúzeumban. Szeptemberre tűzték ki a fesztivál időpontját, de július környékén rájöttek arra, hogy ahhoz, hogy támogatást kapjanak, szükség van bejegyezni egy szervezetet, amelynek nevében ezekhez a forrásokhoz hozzájuthatnak.

Ez ma a Plai Kulturális Központ Egyesület (Asociația Centrul Cultural Plai), amely egyéb kulturális rendezvények szervezésével is foglalkozik, ilyen például a Jazz TM és 2016-tóll a Timișoara Rocks.

Az említett nyári időszakban már nem voltak pályázati kiírások, így nagy öröm volt számukra, amikor egymásra találtak Oscar Bergerrel, aki a temesvári kulturális és civil élet fontos szereplője volt, a Timișoara kiadvány igazgatója. Az akkoriban huszonéves fiatal szervezőknek ő sokat segített abban, hogy a kezdeti ötszáz lejes támogatásból eljussanak oda, hogy a fesztivál teljes költségvetését fedezni tudják, például ő javasolta nekik, hogy pályázzanak a kulturális minisztériumhoz.A fesztivál helyszíneként a Falumúzeumot választották, de a területen nagyon sokat kellett dolgozniuk. Partnerséget kötöttek a temesvári fegyházzal, a munkálatokban így rabok is közreműködtek.

Ma a PLAI ott tart, hogy ötezerre korlátozza a napi résztvevők számát. Ez elsősorban a Falumúzeum védelme miatt van, de tudatos döntés is, mivel a szervezők egy családias, kényelmes közeget akarnak megteremteni, nem céljuk nagy zenei fesztivált szervezni. 2015-ben Tako átadta a fesztivál szervezését Deea Rădulescunak, de ez nem vont maga után nagy változtásokat. A tervek szerint a jövőben tartják a zenei felhozatalok szintjét, viszont sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a vizuális élmény nyújtására, különböző installációkat állítanak majd fel a fesztivál területén.Tako hangsúlyozta, hogy a fesztiválból a szervezők nem profitálnak, még a menedzsment szintjén sem, 2006 óta mindenki önkéntesként vesz részt a munkában, ehhez a továbbiakban is ragaszkodnak.

Temesvár 2021: minőségi pályázat, európai partnerek, közösségi programok

Arra a kérdésre, hogy miért Temesvár nyerte el az európai kulturális főváros címet, egyszerű és magabiztos választ kaptunk: Tako Norbert szerint Temesvárnak volt a legjobb pályázata, mind a külalakot – a papír minősége, vizuális elemek, dizájn –, mind pedig a tartalmat tekintve. Azt gondolja, sokat számított, hogy a város európai gondolkodást mutatott fel, nagyon sok európai partnere van, akikkel közös projekteket tervez. Fontos ugyanakkor az a szempont is, hogy Temesvár arra élezte ki a pályázatát, hogy hogyan tudja minél inkább bevonni a helyi közösséget a programokba. Tako pozitívnak értékelte a pályázat bukaresti bemutatóját, interaktív prezentációval, sok szemléltető anyaggal, VJ-vel készültek. Elmondta, ezt követően körülbelül egy és fél órán át a zsűri kérdéseire válaszoltak.

A kulturális főváros cím kapcsán Temesvár több kultúraszervezőjével beszélgettünk, itt olvashatóak az első reakciók a cím elnyerése után, de megkérdeztük a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, illetve az Állami Német Színház vezetőit is.

Öt városban zajló kulturális fesztiválra készülnek

2021-ben a Plai Kulturális Központ a Mega Bega rendezvénnyel készül, Magyarországgal és Szerbiával partnerségben. A koncepció szerint ez egy egyhetes kulturális eseménysorozat lesz, amely a résztvevő városok folyóin és folyópartjain zajlik majd. Temesváron, Aradon, Budapesten, Szegeden és Belgrádban összesen huszonegy színpadot építenek, amelyből tizenöt vízen fog lebegni. Nemcsak koncertekre, hanem színházi előadásokra, performanszokra, vizuális művészetekre is lehet majd számítani.








EZT OLVASTA MÁR?

X