Skovrán Tünde baróti származású színésznő közel három éve él Los Angelesben. Januárban mesélte Kolozsváron, hogy Tompa Gábor rendezővel, akivel korábban a Kolozsvári Állami Magyar Színházban dolgoztak együtt, független színházi előadást hoztak létre. Ez a TOYS: A Dark Fairy Tale, amelyet az 5. Interferenciák Nemzetközi Színházi fesztiválon a kolozsvári közönség is láthatott.

Skovrán Tünde határait feszegetni ment az óceánon túlra, ami nem volt egyszerű döntés, de ő nem bánta meg. Ubrankovics Júliával már tervezik a következő színházi előadást, emellett filmet rendez, céget vezet, produceri munkát végez, és természetesen játszik is.Színészileg hogy élted meg a váltást? Ubrankovics Júlia mesélte egy interjúban, hogy a szereplőválogatásokra sokszor csak felvételeket, „self tapeket” kérnek. Hogy viseled, hogy kevés a visszajelzés?

Nemcsak a self tape, hanem az élő casting is ugyanolyan személytelen, mert ezek a casting directorok naponta megnéznek 200-300 embert, tízperces „loop”-okban jönnek a színészek, jó esetben, de máskor hárompercenként jön be egy-egy színész meghallgatásra és ugyanúgy néznek ki, mint te, ugyanolyan tehetségesek, mint te, és ugyanolyan jó karakterek.

Kétélű a dolog, nekem általában nincsenek is elvárásaim, nem is tudhatom meg a castingon, hogy mi lesz a sorsom, mert a casting director csak az első rosta. A rendezőhöz csak akkor jut el a tape vagy a casting-anyag, ha átkerülsz a rostán – és általában 2-3 rostán keresztül kell menni ahhoz, hogy végül találkozhass magával a rendezővel.

Csak edzésként mész szereplőválogatásra?

Kissé másképp gondolkodom Hollywoodról meg a szerepszerzésről, mint sokan mások, akik kimennek szerencsét próbálni, azt gondolván, hogy valaki majd akkor felfedezi őket, hát… nem fedez fel senki. Ez pont úgy működik szerintem, mint annak idején az aranyláz. Az emberek kimentek, hogy gazdagok legyenek, hogy híresek legyenek, hogy meglegyen mindenük és beleőrültek ebbe a hitbe. Tulajdonképpen Hollywoodba nem lehet úgy elmenni, hogy valamit kapj, hogy ez legyél vagy az legyél, csak úgy lehet elmenni, ha valamit vinni akarsz oda. Ha van olyan elképzelésed, olyan ötleted vagy olyan színt tudsz vinni abba a világba, ami még ott nincs vagy amire valamilyen szinten felkapják a fejüket.

Ezért is kezdtem erősen fókuszálni arra, hogy megteremtsem a körülményeket ahhoz, hogy én magam filmet gyárthassak a jövőben vagy pedig olyan kapcsolatokat szerezzek, amelyeken keresztül megtalál majd a szerep. Ha például TOYSra meghívok valakit, aki magával hoz egy rendezőt vagy egy producert, akik élőben látnak, véleményt formálnak, elkezdenek beszélni rólam, feltesznek egy jó polcra, ha jó vagyok – ha nem, elfelejtenek, természetesen – és a következő alkalommal, amikor valamilyen film készül, és szükség van egy olyan karakterre, mint amilyen én vagyok, akkor behívnak. De ez a rendszer szerintem – ha lebontod – ugyanúgy működik itthon is.

Én nem bánom, ha csupán egy szerepet játszok évente, ha az valami olyan történetben, olyan rendezővel, olyan körülmények között történik, ami valami újszerűséget hoz az életembe. Vagy legalább fejlődök általa, emberként vagy színészként. Az érdekel, hogy olyan munkám legyen, ami átformál, többé tesz.Így mentél ki, hogy ez volt a célod?

Nem, fogalmam nem volt semmiről. Leszálltam a repülőtéren, szétnéztem, azt se tudtam, hogy hol vagyok, nem ismertem senkit. Úgy mentem ki, mint mindenki más, hogy wow, most elmegyek minden castingra és megismernek… de hamar rájöttem, hogy ez nem így működik, hálistennek. Hatalmas szükségem van arra, hogy kontrollom legyen az életem felett, szeretek előre tervezni, ezért is vannak saját kis projektjeim, lehetőleg 3-4-5 párhuzamosan, mert sose tudom, hogy melyikkel haladok előre, ez ad egy biztonságérzetet, azonkívül pedig alkalomszerűen – azaz van úgy, hogy naponta (nevet) – megyek castingra.

A TOYS alkotói – a rendezőasszisztens kivételével – kelet-európaiak. Az, hogy elég sok magyar művész él kint, segített elindulni valamilyen szinten?

Julival találkoztunk, mert még itthonról ismertük egymást és Gáborral több mint tíz évig dolgoztam együtt. Csupán ezért volt az, hogy együtt kezdtük el és vittük végbe az előadást. Egyébként, ha kikerülsz valahova idegenbe, veszélyes lehet az otthoniakkal klikkesedni, hisz elkezded fészekben érezni magad, kezdesz biztonságban lenni és egyenesen elkerülöd, amiért elmentél. Amúgy ott minden európait valahogy közelebb érzek a szívemhez.

Milyen projekteken dolgozol most?

Van egy filmsorozat, amit több más kollegával fejlesztek már majdnem egy éve, ami nagyon izgalmas, picit spirituális, picit akció, és nagyon nemzetközi. Van egy független film, az író-rendező egy amerikai elsőfilmes srác, akinek nagyon tetszett a könyve, úgyhogy azt mondtam, hogy ebbe belevágok, most, ha visszamegyek, azt kezdjük forgatni. Aztán van egy mini series előkészületben, amit online platformra forgatunk. Lesz jövőre egy másik színházi előadás, szintén a J.U.S.T. Toys Productions gyártásában. Megyünk az off Broadwayre a Toys-al pár hétre, aztán megyünk Avignonba a fesztiválra egy hónapra.

Itthon fellépnél, ha úgy adódna?

Nagyon szeretnék magyarul játszani filmen… Színházba nem tudom, hogy vissza tudnék-e ebben a pillanatban jönni, mert itt legtöbb színház repertoárszínház, hosszú távon itt kell lenni, nem tudom megengedni magamnak, hogy mindent otthagyjak és egy produkció erejéig hazalibbenjek. De nem lehet tudni, ha Lars von Trier akar színházi előadást rendezni Kolozsváron, akkor repülök… (nevet)