Ők kapják 2016-ban a Méhes György-díjat


-A A+

A Kolozsvári Kikötő 2.0 – Kárpátmedencei fiatal magyar írók találkozója kolozsvári zárórendezvényén, szerda este az Erdélyi Magyar Írók Ligája bejelentette a Méhes György-jutalmak 2016-os díjazottjait.

„A 3000 eurós Méhes György Nagydíjat 2016-ban Szálinger Balázs tudhatja magáénak (egyebek mellett) 360° című, a Magvető gondozásában ez évben közreadott verseskötetéért, az 1000 eurós pénzjutalommal járó Méhes György Debütdíj pedig Tamás Kincsőt illeti A Csinált-patak állatkertje című, 2016-ban a Mentor Könyvek által közreadott, rövidprózai írásokat tartalmazó debütkötetéért” – közölte az E-MIL.A díjazottak 2017. május 14-én, Méhes György Kossuth-díjas erdélyi magyar író, szerkesztő, műfordító születésének évfordulóján vehetik át jutalmaikat, Kolozsváron. A díjakkal járó pénzjutalmakat évről évre Méhes György fia, Nagy Elek felajánlásából származnak. 

Tamás Kincső (Csíkszereda, 1982) – prózaíró. A csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceumban, majd a Márton Áron Gimnáziumban tanult, érettségi után a Marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Egyetemen szerzett diplomát, később Kolozsváron klinikai gyógyszerészként szakosodott. A Baróti hegység lábánál, a Kovászna megyei Sepsikőröspatakon telepedett le két kisgyermekével. Rendszeresen közöl rövidprózákat és regényrészleteket neves erdélyi és magyarországi folyóiratokban, a Látóban, a Helikonban, az ÉS-ben, az Irodalmi Jelenben, a Hitelben, a Librariuson, a Tiszatáj Online-on, az Újnautiluson, az Eirodalmon, az Apokrif Online-on, az Esőlapon. 2016-ban Communitas Alkotói Ösztíndíjat nyert irodalom kategóriában.
Szálinger Balázs (Keszthely, 1978) – József Attila-díjas magyar költő, drámaíró, műfordító, a Hévíz folyóirat főszerkesztője.
Kötetei: Kievezni a vajból (versek, Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 1999); Zalai Passió (vígeposz, Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2000); Első Pesti Vérkabaré (versek, Palatinus, Budapest, 2002); A sík (eposz, Ulpius-Ház, Budapest, 2005); A százegyedik év (három kisepikai mű, Magvető, Budapest, 2008); M1/M7 (versek, Magvető, Budapest, 2009); Köztársaság (líra, dráma, epika; Magvető, Budapest, 2012); 360° (versek, Magvető Kiadó, Budapest, 2016); Gyermekirodalom: Fehérlófia (gyermekdarab, Orpheusz, Budapest, 2015);
Műfordítások: Jean Racine: Atália (Bánföldi Tibor nyersfordítása alapján, dráma, Nemzeti Színműtár, Nemzeti Színház, 2009); Leonardo da Vinci meséi (Gyulai Zsófia nyersfordítása alapján, mesék, Vox Nova Kiadó, 2010).
Fontosabb díjai: Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2000); Sziveri János-díj (2000); Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíj (2007); Salvatore Quasimodo-különdíj (2007); Junior Prima díj (2008); Nemzeti Kulturális Alap drámaírói ösztöndíj (2009); József Attila-díj (2010); Salvatore Quasimodo-emlékdíj (2010); Örkény István drámaírói ösztöndíj (2011); Artisjus-díj irodalmi díj (Köztársaság kötet, 2013)







EZT OLVASTA MÁR?

X