Biciklis El Caminó-zarándokok a Nyitott szemmel beszélgető sorozatban


-A A+

Csütörtökön este 6 órától kezdődik a Nyitott szemmel beszélgető sorozat következő része Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban. Laczkó Vass Róbert vendégei ezúttal biciklis zarándokok, akik megjárták Szent Jakab útját.

„Testet-lelket egyaránt próbára tevő, komoly teljesítménynek számít a Szent Jakab-út, amelynek élményei, tanulságai rendszerint életre szóló tapasztalássá nemesülnek a végállomásnál, függetlenül attól, hogy hívő emberként vagy merő kalandvágyból vállalkozik valaki a zarándokútra” – olvasható az esemény leírásában.Dr. Chiș Andrea Annamária bíró, egyetemi lektor és Somai László József ügyvéd számolnak be élményeikről a Camino két keréken című beszélgetésen.








EZT OLVASTA MÁR?

X