Oscar-díj: nincs magyar vagy román film az idegen nyelvű filmek szűkített listáján
A Toni Erdmann című német és Az ügyfél című iráni alkotás is szerepel a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára esélyes művek kilenc alkotásra szűkített listáján - jelentette be az amerikai filmakadémia péntekre virradóra Los Angelesben. Magyarország a Tiszta szívvel című akcióvígjátékot, Románia pedig a Sieranevada című alkotást nevezte a kategóriában, ám sem a magyar, sem pedig a román játékfilm nem jutott tovább.
Az amerikai filmakadémia idén nyolcvanöt alkotásból választotta ki a szűkített listán szereplő kilenc művet, amelyből január közepén az intézmény által felkért bizottságok választják ki a végső öt jelöltet. A testületek New Yorkban, Los Angelesben és Londonban nézik meg a listán szereplő filmeket január 13. és 15. között, a végső jelölteket január 24-én jelentik be.
A legjobb idegen nyelvű film kategóriájában 1956 óta ad át díjat az amerikai filmakadémia. A hatvanadik évforduló alkalmából a testület hozzáférhetővé tette a kategória díjazottjainak köszönőbeszédeit és egy ezzel kapcsolatos fotógalériát is. Tavaly Nemes Jeles László Saul fia című holokausztfilmje kapta a legjobb idegen nyelvű film Oscar-szobrát.
A 89. Oscar-díjátadó ceremóniát 2017. február 26-án rendezik a hollywoodi Dolby Színházban. A gálát az ABC televízió élőben közvetíti, az adást a világ több mint 225 tévécsatornája szintén sugározza majd.
- 33075 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33077 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33077 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33079 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33080 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33080 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni