Zenés-táncos huszerettel zárja az évet a Figura


-A A+

Az évad második bemutatójára készül a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. Parti Nagy Lajos – Darvas Ferenc Ibusár című „zenés-táncos huszerettjét” Barabás Árpád rendezésében láthatja a közönség december 30-án, péntek este 7 órától a Figura nagytermében.

Az előadás koprodukció a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal és az Udvarhely Néptáncműhellyel, ez utóbbi táncosai alakítják a huszárokat az előadásban.Barabás Árpád rendező több mint tíz évig volt a Figura tásulatának tagja, számos előadásban nyújtott kiváló alakítást, az elmúlt évadokban a Murlin Murlo és a Kés a tyúkban című előadásokat állította színpadra Gyergyószentmiklóson.

Barabás Árpád szerint az Ibusár története mindig aktuális. A darab egy nagyon pontos lenyomata annak a keserűségnek, amely a mindennapi életünkben gyökerezik. A buta elvágyódás a csillogó operettbe, a múltba, nem hidat képez, hanem csak az árkot szélesíti a két világ között.„Mi is álmodunk az életünkről, mint a történet főszereplője, Jolán, ahelyett, hogy élnénk azt. Katasztrófaturistaként szemléljük a sorsát, mert az nem a mi sorsunk, és az ő sorsa soha nem is lehetne a miénk. Pedig az, csak a menekülési útvonalak változnak. Jolánnak az operett, másnak meg más, amit nem akar beismerni, vagy talán nem is tud róla” – olvasható a darab ajánlójában.

A produkció következő időpontjai: január 28. és 29.

A bemutató előtt, december 28-án, szerdán este 20.00 órától a Figuránál újra műsoron lesz a Közel sincs már e vadság erdeinkben című előadás. Theresia Walser, kortárs német drámaírónő darabját Botos Bálint rendezésében mutatta be nemrég a gyergyószentmiklósi színház.A német színházi múltfeldolgozás XXI. századi hullámába tartozó, groteszk humorú kortárs drámaszöveg a II. világháború utáni német újrakezdés kritikájaként is értelmezhető, melyet az erdélyi alkotók a közép-kelet-európai viszonyokra adaptáltak.








EZT OLVASTA MÁR?

X