Kétnapos rendezvény Kolozsváron a Magyar Kultúra Napján


-A A+

Az Erdélyi Magyar Kultúráért-díjakat adja át Kolozsváron, a Magyar Kultúra Napján Kelemen Hunor. Az ünnepi rendezvényt a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház szervezi január 22-én, kedden 18 órától a Reményik Sándor Galériában (Kolozsvár, B-dul. 21 Decembrie 1989/Kossuth L. u. 1 szám.)

Köszöntőt mond Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök, majd a Concordia vonósnégyes koncertjét hallgathatja meg a közönség (A vonósnégyes tagjai: Márkos Albert – hegedű, Béres Melinda – hegedű, Király Erzsébet - brácsa, Ortenszky Gyula - cselló). Műsoron: Orbán György Öt madrigálja.

Ezt követően adja át az Erdélyi Magyar Kultúráért-díjakat az RMDSZ szövetségi elnöke.

Az Intermezzo – In memoriam Claude Debussy, Ferenczy Károly és Bálint Tibor című tárlatot Németh Júlia műkritikus nyitja meg. A kiállítást az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) rendezi.

Másnap, szerdán, január 23-án 18 órától ugyanott oldottabb hangulatban lehet megemlékezni a Himnusz keletkezésének 190. évfordulójára: a Borospohár + AMP + Himnusz: újratöltve című estén Muszka Sándor, a nagysikerű Sanyi bá kötet szerzője tart stand-up comedy-t, majd Márkus András és Vass Ákos verspárbajára kerül sor.

A feszültséget a nagyenyedi Rex Vinorum pincészet borai fokozzák vagy feloldják, Kerekes Gábor borász hozzájárulásával.

A rendezvények helyszíne: a lutheránus püspökség Reményik Sándor Galériája, Kolozsvár, B-dul. 21 Decembrie 1989/Kossuth L. u. 1 szám.

mkn remenyik








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X