Erdély a drón szemével – interjú Ignácz Szabolcs kézdivásárhelyi fotóssal


-A A+

A világ legjobbjai közé sorolta a Time magazin Ignácz Szabolcs munkáit. A 25 éves, közgazdász végzettségű kézdivásárhelyi férfi három drónfotóját értékelték úgy, hogy a 2016-os év legjobb 26 alkotása között megérdemli a helyet. Szabolccsal eddigi munkásságáról, a fotózás világáról beszélgettünk el, de a drónok hazai szabályozása is terítékre került.

Hogy jutnak el egy kézdi fotós munkái a Time szerkesztőségéig?

Ezek a magazinok folyamatosan keresik a fotókat a különböző területeken, mint fotó, videó, azon belül légifelvételek és így tovább. Nyáron én második helyezést nyertem el egy nemzetközi versenyen, ahol a National Geographic volt a zsűri, és valószínűleg emiatt figyeltek fel rám a Time-nál. Két fontos platform van, ahol a légifotókat és -felvételeket lehet megosztani – a Skypixel és a Dronestagram, és mindkettőn jelen vagyok, valószínűleg innen válogatták ki a képeim.

Mekkora dobásnak számít bekerülni a Time-ba?

Nem tudom különösebben felmérni. Eddig két nemzetközi versenyt nyertem meg, második és első helyezéssel, jelentek már meg munkáim a BBC-n, L.A. Times-ban, számos más online és print lapban, kiállításom is volt. Ez viszont az első alkalom, hogy a világ legjobb képei közé válogassák az én munkáim, ez úgymond egy mérföldkő.

Hogyan találkozott nálad a drón és a fotózás?

Fotózással egészen a drónokig nem foglalkoztam. Nem is vonzott a fényképészet, inkább a videózás állt közelebb, amit viszont nem űztem profi szinten. A Samsunghoz kerültem be 2011-ben mobiltelefon-tesztelőként, a YouTube-ra kellett videókat készítenem. Amikor két barátom elkezdte a Visit Kézdivásárhely oldalt, akkor édesapámmal együtt megvásároltuk az első drónt, hogy csatlakozzunk. Ő azóta már elhunyt, így érte is folytattam ezt a munkát.

Melyek a számodra fontos témák és helyszínek?

A természet, a vadvilág, az építészet, a városok fontosak, turisztikai célból, de általában velem van a drón. A legtöbbször filmezéseken találok jó helyszíneket, de mindegy, hogy hol vagyok, a tengeren vagy a hegyekben. A város között már nem igazán engedélyezik a repülést, így ez már problémásabb.

Egy kitérő erejéig beszéljünk a szabályozásról. Hogyan fest ezt ma Romániában?

A Román Polgári Légiforgalmi Hatóság dönt a repülésről, őket kell hívni és bemondani az azonosító számot, hogy melyik településen, milyen magasságban, milyen messze tőlem, melyik órában, meddig „leszek fent a levegőben”. Erre ők rögtön választ adnak.

Előfordul olyan, hogy visszautasítanak?

Igen, például stratégiai pont, katonaság, repülőtér miatt, rendőrség bíróság és így tovább. A törvény szerint egy ötgrammos drónt is be kell íratni.

Milyennek látod a törvénykezést?

Én személy szerint szigorítanék egy kicsit rajta. Nem is a repülésre vonatkozó részeit, hanem azt, hogy a felhasználóknak valamilyen képesítésre legyen szükségük. Sokan azt hiszik, hogy ez egy játék, de ez semmi szín alatt nem az: amikor három és fél kiló valakinek a fejébe esik, vagy egy autóra, az veszélyes. Azokkal szemben kitolás ez, akik betartják a szabályokat, mert egy baleset után esetleg még egyet szigorítanak a törvényen, és az senkinek nem jó.

Visszatérve a fotózáshoz: milyen a jó kép számodra, mit akarsz megragadni a levegőből?

A drónnal eleve egy korábban nem ismert szemszögből látjuk a dolgokat, ez már nagyon tetszik nekem – bár nem minden szép fentről. Próbálok minél különlegesebb, még nem látott dolgokat megerősíteni, egy alakzatot, érdekességeket, egy formát. Nem használok Photoshopot, bár a színekkel, kontraszttal játszok. Próbálom a tökéletességet keresni.

Milyen személyes ambícióid vannak?

A felszerelésem folyamatos fejlesztése fontos, hiszen évente jelenik meg újabbnál újabb technológia. Nem is a drón, hanem inkább a kamera felbontása, dinamikája számít nekem. Emellett persze eljutni több helyre, Erdély olyan pontjaira, amelyeket népszerűsíteni tudok a nagyvilágnak.

Merre halad a drónfotózás?

Egyre elérhetőbb lesz ez mindenki számára, jobbnál-jobb kamerák jelennek meg. Amire szükség volna, az a vízállóság, de ez még problémás. Ahogyan a telefonoknál, úgy a drónoknál is az akkumulátor a legnagyobb probléma, hiszen 15-20 perces repülési időkről beszélünk.








EZT OLVASTA MÁR?

X