Bartók Béla és Liszt Ferenc mint szlovák zeneszerzők


-A A+

Bartók Béla szlovák volt, Lisztnek szlovák felmenői voltak, Brahms magyar táncait tévesen hívják magyar táncoknak, mert az a cigányzene hagyományain alapul, és közelebb áll a roma, mint a magyar kultúrához. – mindez Athénban hangzott el, a Szlovákia megalakulásának 20. évfordulója alkalmából rendezett koncerten.

Szlovákia – egy kis ország nagy zenei hagyományokkal címmel az athéni szlovák nagykövetség klasszikus zenei koncertet szervezett. Többek közt Mozart, Beethoven, Schubert és Brahms műveit mutatták be, a darabok felvezetésében több különös mondat is elhangzott. Az athéni botrányról Sándorfi Eszter nagykövet levélben értesítette a külügyminisztérium illetékeseit: Németh Zsolt államtitkárt, Prőhle Gergely helyettes államtitkárt és pár külpolitikai képviselőt.

szlovak liszt„Szinte hagyomány, hogy a Pozsonyban bármilyen formában megfordult zenészeinket, zeneszerzőinket a szlovák nagykövetség kommunikációjában szlovákként titulálják” - panaszkodik az Indexhez is eljutott levélben a nagykövetasszony.

A januári koncerten Bartók Bélát mint az egyik legnagyobb szlovák népzenekutatót és gyűjtőt mutatták be. Liszt Ferenc esetében óvatosabban fogalmaztak, és csak azt említették, hogy feltételezhetően szlovák családi vonatkozásai is vannak. Brahms magyar táncait úgy konferálták fel: a darabot tévésen hívjuk magyar táncoknak, mert az a cigányzene hagyományain alapul, és közelebb áll a roma, mint a magyar kultúrához.

Az Index megkeresésére az athéni szlovák nagykövetség közölte, hogy nem áll érdekükben kommentálni a nem hivatalos információkat, ők különben nem vettek részt a programszervezésben.

Sándorfi Eszter nagykövet levelében azt írja, hogy „A szlovák magatartásból átüt a húsz éves múltra visszatekintő állam identitáskereső frusztrációja”. Hangsúlyozza, elvárható lenne, hogy olyan nemzetközileg magyarként ismert személyiségeket, mint Bartók Bélát vagy Liszt Ferencet ne „szlovákosítsanak el”.

Az eset azért is figyelemreméltó, mert visszatérő jelenségről van szó, mivel egy tavalyi koncerten szintén több magyar zeneszerzőt szlovákként konferáltak fel, meg sem említve az esetleges magyar vonatkozásokat. Illetve a nyáron egy szlovák cigányzenekar játszott többek között csárdást, és egyéb tradicionális magyar népzenét, anélkül, hogy Magyarországot egyszer is megemlítették volna.

szlovak bartokA magyar nagykövet levelében úgy véli, hogy a görög közeget kihasználva szlovák részről tudatosan építenek fel egy hamis képet. Azt javasolja, hogy valamilyen formában kollégáinak jelezni kellene pozsonyi kapcsolatok felé, hogy a V4 együttműködést teljesen felesleges zenetörténeti dimenziókkal mérgezni; „Szlovákia húszéves fennállásának és elért eredményeinek tükrében, Pozsonynak is érdeke, hogy meghaladja a Nagy Sándor-komplexust.” – írja.

Sándorfi Erzsébet nagykövet telefonon nyilatkozott az Indexnek: „Nem igazán értem, hogy ez a rendezvénnyel kapcsolatos észrevétel miért és hogyan kapott nyilvánosságot, de ha már így adódott, fontosnak tartom elmondani, hogy ezek a kijelentések nem a szlovák nagykövetség részéről hangzottak el, hanem a darabokat felkonferáló zenekar tagjától. Az athéni szlovák nagykövetséggel egyébként nagyon jó az együttműködésünk, bilaterálisan, és a Visegrádi Együttműködés keretében is. Ha ilyen jellegű probléma, esetleg félreértés merül fel, azt személyesen is meg tudjuk oldani. Meggyőződésem, hogy a Kárpát-medencében azokra a dolgokra kellene összpontosítani, ami összeköt bennünket, a közös múltra, kultúrára – amelyhez hozzátartozik, hogy megosztjuk, de természetesen egyben tiszteletben is tartjuk egymás értékeit.”








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X