Temesvár Arannyal ünnepli a magyar kultúra napját


-A A+

Arany János Toldi című művét mutatja be január 22-én a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a magyar kultúra napja alkalmából.

toldi kintA színház Nagytermében a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéveseinek előadásában 14 órakor lesz látható Arany János klasszikus műve, a Toldi. Az előadást beszélgetés követi, majd 18 órától a Peer Gynt című előadáson vehetnek részt az érdeklődők - olvasható a színház honlapján (www.tm-t.ro).

A Toldit Horváth Csaba rendező-koreográfus fizikai színházi rendező-koreográfus szakos osztálya adja elő. Az előadásban a teljes Arany-mű elhangzik, miközben a mozgás, a zene, a tánc a szöveg szerves részévé válik. 

toldi temHorváth Csaba 2005-ben Budapesten hozta létre saját társulatát Forte néven. A klasszikus és modern szövegekkel egyaránt foglalkozó társulat a kortárs tánc és a prózai színház elemeit ötvöző formanyelvvel kísérletezik. Ez a kifejezési mód "fizikai színház" néven vált ismertté. 

A Toldihoz hasonlóan a Peer Gynt rendezője is Horváth Csaba. A Peer Gynt a temesvári színház Forte Társulattal közös produkciója.

A két előadás közötti beszélgetésen részt vesz Horváth Csaba rendező és a fiatal színészek is.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X