Közös énekléssel ünnepelték a kisiskolások a Napsugár 60. születésnapját
Megalakulásának 60. évfordulóját ünnepli idén a Napsugár gyermekirodalmi lap. A folyóirat szerkesztőségének kezdeményezésére hétfő délben országszerte felcsendült a magyar iskolákban a Szabó Kinga által írt és a Kaláka együttes által szerzett Napsugár köszöntő. Kolozsváron, a Báthory István Elméleti Líceum udvarán néztük meg, hogyan ünnepelnek az elemi osztályosok.
12 óra előtt pár perccel szerre vonultak ki a kisiskolások a Báthory udvarára, majd miután a tanítók megbizonyosodtak arról, hogy minden gyermek a helyén van, megszólalt az iskolacsengő, majd elkezdődött a közös éneklés. A gyerekek kézimunkával is készültek – a kisebbek rajzolt napsugárral integettek, a nagyobbak pedig papírkalapot viseltek.
„Boldog születésnapot, Napsugár!” – zárták a gyerekek a köszöntőt, majd örömmel szerepeltek a mikrofonok, fényképezőgépek, videókamerák előtt.
Egy elsős kislány, Szász Tímea Beatrix például nagyon büszke volt arra, hogy egy mesemondó versenyen Napsugár-különdíjat kapott, aminek köszönhetően szerepelt a Szivárványban. Elmondta, a Szivárványból a színezőket és a mondókákat szereti a legjobban. Demeter Evelin Diána, szintén első osztályos kisdiák arról mesélt, hogy a tanító néni által szokott hozzájutni a Szivárványhoz. A közös éneklést nagyon szerette, ők már a vakációban tanulták meg a dalszöveget – mondta.
Filep Sára, Tamás Zsófia, Enyedi Brigitta és Szabó Zsófia harmadikos gyerekek közös kedvence a Napsugár állat rovata. Azért, mert „érdekességeket”, „különlegesséket” lehet megtudni róluk, például azt, hogy „miket esznek az állatok”. Tamás Zsófiának a folyóiratról az is eszébe jutott, hogy karácsonykor a Napsugárban található versekből állították össze az osztályban az ünnepi műsort. „Nagyon szeretünk olvasni, állatmeséket, varázsmeséket, bármit” – nyilatkozták.
- 33191 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33193 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33194 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33195 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33196 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33196 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni