Kontrasztok színesben és fekete-fehérben


-A A+

Hagyományos téli tárlatával jelentkezett a Bernády Házban a Marx József Fotóklub, amelynek tagjai az utóbbi időben készült alkotásaikat állították ki. A tárlat még néhány napig látogatható.

Színes és fekete-fehér fotókkal lépett közönség elé a marosvásárhelyi fotóművészek klubja. Portrék, tájképek, életképek, jelenletek a mindennapokból, hagyományos viseletek bemutatása, különleges helyzetképek, események, városok, falvak, emberek szerepelnek a felvételeken.

​Szegedi Ferenc, Török Gáspár, Nagy Botond, Kerekes Péter Pál, Kertész Katalin, Incze István, Osváth Zsolt, Borbély Zoltán, Fodor Loránd, Cseh Ilona, Czire Alpár, Gheorghe Petru, Both Gyula, Fülöp Jenő, Bálint Zsigmond, Tordai Ede és Gál Márta Emese állított ki a Bernády Ház tetőtéri kiállító helyiségében.

Képeik sajátos gondolodásmódjukról árulkodnak, arról a látásmódról, amely leginkább a fotóművészeket jellemzi: úgy látni és láttatni dolgokat, ahogy más nem. Egy-egy rendezvényen észrevenni a szereplő izzadságcseppjeit, vagy a város unalomig ismert utcáján egy egyedi sarkot, amely akár Olaszországban is lehetne. A hegyek közül felszálló pára, vagy a sűrű fenyves – északi tájakat juttat a néző eszébe.

De nem hiányoznak a szociofotók sem, kidolgozott kezű asztalosmester, vagy ács, tűzifát cipelő, vagy a konyhájában tüsténkedő öregasszony, boldogan szaladgáló gyerekek, sejtelmes tekintetű fiatal nő, keresztjét cipelő zarándok, falusi ház, homályba burkolózó ablak, szénaboglya, madárraj.A tárlaton a szénégetők életét bemutató fotók különleges hangulatot visznek be az alkotások közé, ezek a tavalyi varsági fotótáborban születtek.

Marosvásárhelyen több mint hatvan éve működik a fotóklub, amely egy jó ideje alapítója, Marx József nevét viseli. A „nagy öregek” mellett folyamatos a megújulás, a fiatalodás, ahogy a látás- és láttatás módja is változik.








EZT OLVASTA MÁR?

X