Ilyen lesz a felújított Tűzoltótorony Kolozsváron


-A A+

Hatalmas tükörben láthatja majd a várost, aki felmászik a kolozsvári Tűzoltótorony tetején kialakított kilátóra – ha megvalósul a műemléképület felújítására kiírt építészeti pályázat győztes terve.

A Tűzoltótorony felújítására Kolozsvár polgármesteri hivatala és az Országos Építész Kamara Erdélyi Rendje hirdetett pályázatot, a győztes terveket szombaton délután ismertették.A kolozsvári polgármesteri hivatal a Tűzoltótorony felújítását tűzte ki célul, illetve annak visszajuttatását a turisztikai körforgásba. A tervek szerint gyalogos övezetté alakítják a Szappany (Tipografiei) utcát, amelyben a torony nyitott tér lesz, állandó kiállítás és ideiglenes kulturális rendezvények helyszíne.

A torony alapja egy 15. században épült rész, az egykori városkapu, míg a második rész 19. századi, neoklasszicista stílusban épült. A jelenlegi tornyot egy meglehetősen rossz állapotban levő, fém alapú, üvegből készült piramis fedi. A meghirdetett pályázat koncepciója szerint a történelmi torony a 21. századi résszel kiegészülve a város három különböző korszakát képviselné, ezért is kapta a meghirdetett verseny „A három kor tornya” címet.

A szombati ünnepségen bemutatták a pályázat koncepcióját, célját, valamint a beérkező munkákat pontozó zsűritagokat is. Az ünnepség moderátora Dan Clinci építészmérnök volt, aki köszöntötte a nézőket és bemutatta a zsűri tagjait, akik a következőek voltak: Ligia Subțirică, Kolozsvár főépítésze, Șerban Țigănaș, az Országos Építész Kamara elnöke, Guttman Szabolcs, Irina Meliță, Adrian Hagiu, Ionuț Radu Filip, Oana Bogdan építészmérnökök és a Kolozsvári Kulturális Központ igazgatója, Florin Moroșanu.

Ünnepi beszédet tartott Kolozsvár polgármestere, Emil Boc, aki elmondta, hogy sikeres projekt volt ez a város számára, és tervben van még hasonló pályázatok meghirdetése. „A győztes elsősorban ez a város!” – mondta beszéde végén Șerban Țigănaș, az Országos Építész Kamara elnöke.

A köszöntő beszédek után a zsűritagok közösen hirdették ki a pályázat győzteseit: a harmadik helyet a 73-as számú pályamunka kapta, amelyet 13 000 lejjel jutalmaztak, a második helyen az 50-es számú munka végzett, 22 000 lej jutalommal, míg az első helyet a 70-es számú terv nyerte el, amelyet 365 823 lejjel díjaztak.Guttman Szabolcs építészmérnök, az Országos Építész Kamara Erdélyi Rendjének elnöke a közvetkezőket nyilatkozta a díjazott megoldásokról: „A huszonöt beküldött tervből vannak nagyon elrugaszkodott, kontrasztos, illetve nagyon visszafogott megoldások. Nagyon sok szó esett a zsűritagok között, hogy mit jelentene akár az üvegpiramis felújítása, de arra jutottunk, hogy valószínű ez azt jelentené, hogy nem tudunk jobbat. De volt egy jobb, vagyis az első díj, amely a torony tetejére helyez egy zárt, üveggel ellátott kilátót és efölé egy baldachinos színteret. A baldachin föld felé fordított felülete egy inoxlemez, amely tulajdonképpen tükrözi a várost, azt a kiállított munkát, amit erre ráhelyez az alkotó. Olyan színpada lehet a városnak, ahol egy szimfonikus zenekar nem tud elhelyezkedni, de egy „négyes fogat” igen. Gyakorlatilag egy olyan kocka fönt a magasban, amely nem terheli le a tornyot, jelen van, áttört formájával segíti azt, hogy érezzük könnyed jellegét."Az első díjas pályamunka Vlad Sebastian Rusu építészirodájában készült, ezt és a pályázatra beküldött többi tervet február 16-ig még meg lehet tekinteni a Szentegyház (Iuliu Maniu) utca 4. szám alatt. A díjazott pályamunkákat az építészkamara internetes oldalán is közzétették.








EZT OLVASTA MÁR?

X