Koppány dalát dolgozta fel egy fiatal török rockbanda


-A A+

Terjed a közösségi oldalakon egy fiatal török rockbanda felvétele, melyen a híres István, a király rockoperából adják elő Koppány dalát, a Szállj fel, szabad madár címűt - magyarul. Elbeszélgettünk a frontemberrel.

Az István, a király rockopera Szállj fel szabad madár című dalának feldolgozása hódít a Facebookon: a Kadıköy Anadolu Lisesi középiskola zenészeiből verbuválódott csapat felvétele 65 ezer megtekintésnél tart, és közel napi 6000-en nézték meg az elmúlt napokban.Mint kiderült: a csapat fiatal tavaly nyáron az eTwinning program keretében fedezte fel az István, a király rockoperát. Azonnal beleszerettek, és pár óra alatt pontra tették a magyar kiejtést, mely szerintük a munka leghúzósabb része volt – tudta meg a Maszol a csapat frontemberétől, a szólista és basszusgitáros Kaan Yazıcı -tól.

A 20 éves Kaan Kaan Yazıcı elmondta: a banda ebben a felállásban a tavaly csakis az iskolai projekt kedvéért állt össze, és nem kizárt, hogy hamarosan még több magyar dalt is hallhatunk tőlük. Interjú-kérésünknek örömmel állt elébe - kimondottan ennek reményében is.

Hogyan kezdődött a magyar-projektetek?

Az eTwinning nevű nemzetközi projekt sodort bennünket ehhez a performanszhoz – akkor én végzős középiskolás voltam. De, annyira szívünkhöz nőtt a dal, hogy egy barátommal, Anı Lermi-vel, azóra már rock’n roll stílusban is feldolgoztuk. Ebben a klipben, mely örömünkre ekkorát hódít most magyar vidékeken, kettőnkön kívül még Uluç Değirmenci (dobok) és Duygu Tokol (női vokál) is közreműködik. Hatalmas kihívás volt számunkra, hogy megszokjuk a magyar nyelvet, de hatalmas móka is volt egyben.

Milyen kulisszatitkokat szivárogtathatsz ki a munkáról? De mindenekelőtt: mit tudtatok a projektet megelőzően a magyarok történelméről, illetve a rockoperáról?

A legnagyobb kihívás egyérzelműen maga a magyar nyelv volt. Egyik magyar barátomtól kellett segítséget kérnem a kiejtésünk folyamatos korrigálásához. Az is gondot okozott, hogy nemigen lehet angol nyelvű ismertetőket találni a rockoperáról. Őszintén mondom: csak tegnap értettem meg istenigazából, hogy mi is a Szállj fel, szabad madár dalszöveg igazi jelentése, a magyar történelem kontextusában.

A kiejtésetek hajszálra tökéletes! Milyen munkával járt ez, gyakorlatilag?

Köszönjük! A hangszerelés közel egy napot vett igénybe, ugyanennyit a felvétel is. Ezt megelőzően, kizárólag a kiejtést több órányi feszített figyelemmel gyakoroltunk be.

Hol rögzítettétek a YouTube videót? És mi az együttes neve?

Lévén ez egy iskolai projekt, magától értetődőnek gondoltuk, hogy a sulink udvarán rögzítsük. Ezért látsz a háttérben diákokat (mosolyog). Noha gyakran zenéltünk együtt, ebben a felállásban az osztálytársaimmal nem működünk együttesként, tehát nincs nevünk se. Kizárólag ezért a magyar projektért álltunk össze.

Ha valaki meg szeretne hívni benneteket Erdélybe vagy Magyarországra koncertezni, eljönnétek?

(Mosolyogva) Ó igen! Mióta ez a videónk virálissá vált, azóta izgalommal várjuk, hogy mikor és hol játszhatjuk már magyar közönségnek!

Saját dalokkal is jönnétek, vagy hasonló földolgozásokkal?

Uluç-csal, a dobosunkkal van egy Miyop nevű együttesünk, Duygu és Anı pedig a Kaldera nevű bandában játszik. Továbbá én a Kült-ben játszom, amely most hozza ki az első, 10 saját dalt tartalmazó lemezét: a Fear of the Dark (Félelem a sötétségtől) című albumot. A Kült-tagok: Selim Yanbaş, Ozan Gümrükçü, Koray Özyurt és jómagam, Kaan Yazıcı. Együttesünk ezen a honlapon érhető el. Szeretettel várunk – és szívből köszönünk – minden visszacsatolást a magyarságtól!








EZT OLVASTA MÁR?

X