Szecesszió ihlette grafikák Eperjesi Noémi első egyéni tárlatán


-A A+

Két hétig láthatók még a marosvásárhelyi Bernády Ház kiállítótermeiben Eperjesi Noémi fehér-fekete, illetve színes grafikái, pasztelljei. Bár közös kiállításon már látható volt néhány alkotása, ez a grafikus első egyéni tárlata.

Eperjesi Noémi rajztanár, aki néhány éve költözött Marosvásárhelyre Zilahról és akit eddig leginkább könyvillusztrátorként ismerhetett meg a nagyközönség: férje, Demény Péter költő köteteit tette még érdekesebbé, vonzóbbá rajzaival.Nagy Miklós Kund, a Bernády Ház házigazdájaként méltatta a fiatal művészt, röviden kitérve a pályája indulására is, amikor egyik tanára megpróbált mindent megtenni, hogy akadályozza, míg egy másik, a marosvásárhelyi kötődésű Szabó Vilmos sokat biztatta, segítette, hogy elindulhasson a pályán. Szabó Vilmos éppen tíz évvel ezelőtt mutakozott be egyéni tárlattal Marosvásárhelyen a Bernády Házban, ám tanítványa első kiállítását már nem érhette meg, bár biztos elégedett lenne vele – tette hozzá a méltató.

A falakon látható képek kisméretűek, játékos mesevilág jellemző rájuk, és annak ellenére, hogy nem olyan régóta él Marosvásárhelyen, több olyan motívum is felfedezhető alkotásain, amelyeket a város szecessziós épületei ihlettek. A színes grafikákon, ahogy a házaspár életében is, hangsúlyosan jelen vannak a macskák. „Furcsa is lenne, ha éppen a képekről hiányoznának ezek a cicák” – mondta Nagy Miklós Kund, hozzátéve, hogy „a mese muzsikája is megszólal e tárlaton”.

A kiállítás megnyitóján Demény Péter és Markó Béla olvasott fel verseiből, majd a kiállító művész mondott köszönetet a lehetőségért, hogy létrehozhatta egyéni tárlatát, illetve annak a sok érdeklődőnek – tanítványnak, kollégának, barátnak –, akik megjelentek a megnyitón.








EZT OLVASTA MÁR?

X