Fiatalokat vonzana az erdélyi magyarörmény közösség


-A A+

Erdélyi magyarörmények közösségeiről szóló kötetet és folyóiratot mutattak be Csíkszeredában. A péntek esti közönségtalálkozón kiderült: az Erdélyi Magyarörmények Szövetségének fontos célközönsége az erdélyi ifjúság.

A szépvízi örmény temető egyedülálló egész Erdélyben, ehhez fogható sajátos örmény temetőt csakis Örményországban látni – ez, és ehhez hasonló érdekességek hangzottak el Csíkszeredában, A szépvízi örmények című kötet, és a friss magyarörmény folyóirat közönségtalálkozóján.Az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége kiadásában megjelent kiadványokról a Kájoni János Megyei Könyvtárban szervezett eseményen tájékozódó népes hallgatóság megtudhatta: a kötet 2016-ban jelent meg, és a magyarörmény közösségeket bemutató sorozat második könyve.

A szépvízi örménykatolikus templom felújítása után kiadott kötet betekintést nyújt a szépvízi örmény közösség történetébe, hajdani és mai életébe. Az írások szerzői: Bogos Mária, Gál Hunor, dr. Pál Emese, dr. Puskás Attila és Bíró Melinda.Magyarörmény Élő Örökség címmel pedig 2016 decemberében indította útjára folyóiratát a szövetség, a negyedévenként megjelenő lap főszerkesztője dr. Puskás Attila, felelős szerkesztője Bakó Zoltán. A lap első számát a szerkesztőség csíkszeredai munkatársa, Nagy Gyöngyvér ismertette a közönségtalálkozón.

Népszerű a „kriptatábor”

Hajdan a magyarörmények részt vettek a közösség életének szervezésében, a templomból se kocsmába jártak, hanem együtt maradva leültek, és megtervezték, mi legyen a következő héten – mondta Puskás Attila, az Erdélyi Magyarörmények Szövetségének elnöke.

Az egykori érseki helynök szerint ma is tehetősek az emberek, megtehetnék ugyanazt, de már az idősebb korosztály is inkább képernyők előtt üldögél otthon. Mint ecsetelte, a szépvízi templomfelújításhoz házi zsargonban „kriptatábor”-nak nevezett táborokat szerveztek, amit nagyon élveztek a fiatalok.Az új folyóiratban is központi fejezetet szántak az ifjúságnak, és a cél is fölvállaltan az: „élet legyen benne”. A csíkszeredai találkozón megszólaló szerzők közül többen ezt a gondolatot nyomatékosították. Mint elhangzott, a folyóiratalapítás egyben felhívás is: ki-ki a személyes emlékeit lejegyezheti és közreadhatja, és a szerkesztőség is az „élő örökség” fennmaradására törekszik. Mint azt a folyóirat előszavában dr. Puskás Attila írja: az örmény közösségi szellem megtestesülése a kiadvány.








EZT OLVASTA MÁR?

X