Giccsmentesítenék a marosvásárhelyi képzőművészek egyesületének boltját


-A A+

Marosvásárhelyen a Kultúrpalota egyik földszinti helyiségében működik a képzőművészek boltja, az egykori „fondul plastic”, ahol műalkotások és művészek által tervezett kiegészítők kaphatóak. A Képzőművészek Országos Egyesületének Maros megyei elnöke, Mana Bucur kiszűrné az „oda nem illő tárgyakat”, véget vetne a giccsnek, hogy egyfajta mini galériaként, kiállítótérként működhessen a bolt.

A Kultúrpalota földszinti kiállítótermeit részben már sikerült felújítani, mondta az egyesület elnöke, a világítóteseteket kicserélték korszerűekre, a falakat kijavították, újrafestették, a bejáratnál elhelyezett íróasztalt és számítógépet, ahol a teremőr üldögélt, eltüntették. Hátra van még a padlózat, amelyet semleges színűre cserélnének.

A kiállítások addig sem szünetelnek a teremben, a terem őrzéséről viszont az egyesületnek kell gondoskodnia ezentúl – hívta fel a figyelmet Soós Zoltán, a Kultúrpalotát is adminisztráló Maros Megyei Múzeum igazgatója. Megalakulásakor állami intézményként működött a képzőművészeket tömörítő egyesület, most viszont civil szervezet, amely díjmentesen használja a Kultúrpalota termeit, viszont a teremőrről már saját magának fog kelleni gondoskodnia – mondta a Maszolnak az igazgató, a mostani őr ugyanis a múzeum munkatársa és igényt tartanak rá a múzeumban. Hogy miként oldják meg az őrzést, azt még nem lehet tudni – mondta Mana Bucur, de keresik a megoldást.

Változás előtt áll a képzőművészek boltja is, ahol a kiállító művészek, a Marosvásárhelyen vagy Maros megyében élő alkotók művei vásárolhatók meg. Kisebb-nagyobb műtárgyak kaphatóak itt változó értékben, annak függvényében, hogy mennyire „elismert”, vagy „felkapott” egy-egy művész, illetve mekkora a festmény, vagy kisplasztika. Egy olajfestmény ára ezer lejtől 3 ezer lejig terjed, egy szobor akár háromezer euróba is kerülhet, igaz, hogy akkor évekbe kerülhet, amíg vevőre talál. Kisplasztikát, kisméretű pasztellt, grafiká, bronz-, vagy kerámia plakettet gyakrabban vásárolnak – ballagásra, karácsonyra. A kis tárgyak, ékszerek – nyakékek, fülbevalók, karkötők –, kis díszek, poharak, tálcák, tálak már sokkal olcsóbbak, és a nagy művekhez képest apróságoknak számítanak, gyakrabban találnak vevőre.Mana Bucur viszont azt szeretné, ha csak „igazi” értékeket forgalmazna a bolt, és az alkotásokról egy szakmai zsűri mondana véleményt, mielőtt azok kikerülnének a polcokra. „Megszabadulnánk a bóvlitól és egy színvonalas, giccs nélküli galériát működtetnénk” – fogalmazott az egyesület elnöke, aki szerint tartózkodni kell az „amatőrizmustól”, hiszen az „nagyon agresszív és káros” is. Hogy pontosan hol a határ az amatőr és hivatásos képzőművészet között, erről a közeljövében tervez egy kerekasztal-beszélgetést Mana Bucur, képzőművészek, műkritikusok, művészettörténészek részvételével.








EZT OLVASTA MÁR?

X