Klasszikusok és új alkotások a 7. marosvásárhelyi Magyar Filmnapokon


-A A+

Hetedik alkalommal szervezi meg Marosvásárhelyen a K’Arte Egyesület és a Balassi Intézet a Magyar Filmnapok rendezvénysorozatot március 1. és 5. között. A filmvetítések mellett kiállítás és beszélgetések is várják az érdeklődőket.

A filmeket úgy válogatták össze, hogy azok közül több is kötődik Marosvásárhelyhez, akár a forgatás helyszínét tekintve, akár az alkotók szempontjából.

Március 1-én, szerdán este 7 órakor a G Caffé-ban levetítik a Balaton Method (2015) zenés kísérleti filmet. Március 2-án, csütörtökön este 7-kor pedig a Camera K’Arte galériában megnyitják Bartha Beatrix Kipakolás című kiállítását.A Művész moziban pénteken kezdődnek a vetítések, ahol több mint tíz filmes alkotást láthatnak a marosvásárhelyi filmkedvelők, például a magyar filmtörténet klasszikusaiból is néhányat, illetve a legújabb alkotásokat, dokumentumfilmeket, kisjátékfilmeket, ifjúsági filmet, valamint egy 2016-os, marosvásárhelyi alkotást is.

Péntek délután fél 5-től a Székely kálvária 1916 című dokumentumfilmmel indul a vetítések sora a Művész Moziban. Ezt 6-tól az 1965-ös Szegénylegények (Jancsó Miklós), majd 8-tól a 2016-os Tiszta szívvel (Till Attila, kritikánk itt) követi.

Szombat délután fél 4-től a Berosált a rezesbanda (2013, 52 perc) című ifjúsági vígjáték látható, fél 6-tól kisjátékfilmek (92 perc), fél 8-tól Az üvegfestő – Róth Miksa művészete című dokumentumfilm ( 2015, 69 perc), ez utóbbit Oniga Erika művészettörténész, a Maros Megyei Múzeum munkatársa fogja bemutatni. Este fél 10-től látható az Ernelláék Farkaséknál című 2016-os alkotás, Hajdu Szabolcs rendezésében, főszerepben Török-Illyés Orsolyával.

Vasárnap fél 5-től a Human Places című marosvásárhelyi dokumentumfilmet mutatják be, este 6-tól az 1956-os Hannibál tanár úr című filmet, amelyet Albert Mária ismertet, majd fél 9-től a Félvilág (2015, 88 perc) szerepel műsoron.

A péntek-szombat-vasárnapi utolsó filmekre a belépő 5 lej, az összes többi vetítésre a belépő ingyenes.








EZT OLVASTA MÁR?

X