Kiállítással ünnepelték Csíkszeredában Balási Csaba díjnyertes fotóművész születésnapját


-A A+

Balási Csaba fotóművész 60. születésnapja alkalmából Téli rege címmel nyílt kiállítás szombaton este a csíkszeredai Kossuth Lajos utcai galériában. A kiállításon látható 20 darabos fotósorozatra 2017 elején a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség a mesteri címet adományozta a szerzőnek.

„Balási Csaba fotói nem csupán gyönyörűséges tájfotók, hanem igazi jelképek, metaforák és allegóriák: a maguk összegező és tömör vizualitásában nem csupán arra döbbentik rá a nézőt, függetlenül nyelvétől, országától, földrészétől, hogy milyen páratlan szépség veszi körül, hanem arra is, hogy az ember bármiféle körülmények között képes együtt élni a tájjal és természettel. Azzal a kinccsel, amelyet meg kell óvnia, meg kell becsülnie, és amelyet nem szabad elveszítenie" – fogalmazott a tárlatnyitón Székedi Ferenc műkritikus.Az érdeklődőkkel zsúfoltan telített kiállítótérben a Kossuth utcai Galériát üzemeltető Csíki Székely Múzeum képviseletében Túros Eszter művészettörténész köszöntötte a tárlatot. A megnyitón felszólaló Székedi Ferenc volt az, aki bejelentette a rendkívüli hírt: gyakorlatilag Románia egyetlen olyan fotóművésze Balási Csaba, aki 2017 elejétől rendelkezik a megszületése előtt 10 évvel megalakult szakmai szervezet, a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) mesteri elismerésével, az MFIAP címmel.

Csúcsminőség fekete-fehérben

Lírai elemzésében Bucur Nicolae műkritikus, művészettörténész a felvételek „csúcsminőségét” emelte ki. Mint fogalmazott, a „szülőföldjébe nem bezárkózott” Balási Csaba képeinek üzenete a méltóságot az egyetemességgel ötvözi. Mint figyelmeztetett, az évszak életciklust is jelez, a csíkiak pedig „a valósságba harapó képek” láttán azonnal észbe kapnak, hogy sokkal többet kellene örülniük az itteni téli regéknek.A szakember szerint vitalitás és elegancia is végigvonul a sorozaton. Az ünnepelt kiállító a méltatásokat és a jelenlevők gesztusát köszönve jelezte: mikor 1993-ban Gaál András festővel először járt Párizsban, mindössze másfél órájuk jutott a Louvre meglátogatására. Akkor a neves székelyföldi festőművésztől azt a tanácsot kapta: elég négy képet megnézniük, és arra örökre emlékezni fognak. Így is történt, ezért Balási Csaba is azt kívánta a Téli rege kiállítása nézőinek, hogy a 20 felvételből egyet-egyet válasszanak ki, és örüljenek majd neki.








EZT OLVASTA MÁR?

X