Soron kívül műsorra tűzik a Tartuffe-ot Marosvásárhelyen


-A A+

A hangsúlyozott érdeklődésre való tekintettel soron kívül műsorra tűzik Molière Tartuffe című színművét március 24-én, pénteken 19.00 órától a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, közölte az intézmény.

Az előadást Keresztes Attila rendezésében a 2014/2015-ös évadban mutatta be a Tompa Miklós Társulat. A harmadik évada sikeresen műsoron tartott előadásban a címszerepet Bokor Barna és László Csaba váltakozva játsszák (amelyikük éppen nem Tartuffe-öt alakítja, az Lőrincet, a szolgáját játssza). Hozzájuk csatlakozik Bíró József, Biluska Annamária, Varga Andrea, Bartha László Zsolt, Kádár Noémi, Csíki Szabolcs, Gecse Ramóna, Galló Ernő, Varga Balázs és Korpos András. Díszlet: Fodor Viola, jelmez: Bianca Imelda Jeremias, zene: Boros Csaba, rendezőasszisztens: Keresztes Franciska.Az előadást a Nagyterem színpadán kialakított stúdiótérben játsszák, ami sajátságos intimitást kínál az előadóknak és a nézőknek egyaránt.

A Fidelio.hu oldalon megjelent kritikában Papp Tímea így ír a produkcióról: „Szépen komponáltak a képek ebben szűk, kis mélységű fekete dobozban, gyönyörűek benne a sötétek, szinte thrillerszerűen égnek a gyertyák és világítják meg a hamuszín arcokat. Még némi - stílszerűen fekete - humor is felsejlik (benne).”








EZT OLVASTA MÁR?

X