Vasárnap Gyergyóremetére megy a Vőlegény – a Csíki Játékszín háromfelvonásosa


-A A+

Szép Ernő Vőlegény című színművét játssza a Csíki Játékszín április 9-én, vasárnap 19 órától Gyergyóremetén. A beszélő nevekkel tarkított darabban kilátástalan helyzetre jelent megoldást a vőlegény.

Egy többgyermekes családban találja magát, aki beül a nézőtérre a Szép Ernő Vőlegény darabjában. Csíkszereda önkormányzati színháza, a Csíki Játékszín, bérletrendszerét Gyergyószéken is kiépítette, így vasárnap kedélyes, bonyodalmas, magyar szerző tollából született történetet láthat a remetei közönség.

Mivel Szép Ernő jóvoltából a színpadon minden név beszél, az előadás bemutatószövege nyomán jelezzük: a Csuszik név is elmondja a családról, hogy éppen merre tart a lejtőn. A lányok már felnőttek és dolgoznak a betevőért, a szülők eltartott gyerekként élnek túl. Aztán megcsillan a remény, hiszen a lányok egyike, Kornél a tánciskolában megismerkedik egy fiatalemberrel. A kilátástalan helyzetre kézenfekvő megoldás lenne egy jól szituált vőlegény.

Az alaphelyzetet a rendező, Parászka Miklós instrukciói alapján bontják ki a Csííki Játékszín színészei. A szereposztásban: Rudi, fogász: Vass Csaba, Kornél, Papa és Anya lánya: Sándor Anna, Papa: Fülöp Zoltán, Anya: Márdirosz Ágnes, Mariska, Papa és Anya lánya: Fekete Bernadetta, Duci, Papa és Anya lánya: Bokor Andrea, Zoli, Papa és Anya fia: Bende Sándor, Fater, Rudi apja: Kiss Ernő, Gyengusné, mozi-zongorista: Bartalis Gabriella, Nusi, táncosnő: Ráduly Beáta, Sári, táncosnő: Zsigmond Éva Beáta, Pimpi, kamester, Nusi férje: Bilibók Attila, Pendzsi, székely szolgáló: Szederjesi Teodóra. A Nemzeti Kulturális Alap főtámogatásáával létrejött előadás díszlet- és jelmeztervezője Parászka Máté.

Az előadásra Gyergyóremetén érvényes a Cseres Tibor bérlet, ugyanakkor a fennmaradó helyek függvényében a helyszínen jegyet is lehet váltani: felnőtteknek 20 lejbe, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lejbe kerül a belépő.








EZT OLVASTA MÁR?

X