Költészet napja: a Kolozsvári Állami Magyar Színház Szabó T. Anna-esttel ünnepel


-A A+

Szabó T. Anna Törésteszt című estjével ünnepli a magyar költészet napját a kolozsvári színház április 11-én, kedden este 7 órától a Stúdióban.

Szabó T. Anna a kortárs magyar költészet egyik legjelentősebb képviselője. Elmélyült viszonya a nyelvhez és a virtuózan kezelt versformákhoz mindenkinek eszébe juttatja Szabó T. Attila nyelvész, szótárszerkesztő örökségét, és ezt a családi kötődést Anna is fennen vállalja.Kolozsvár az ő számára a gyermekkort és a felnőtté válás éveit jelenti, költészet napi „visszatérése” kiemelkedő eseménye a vers ünnepének. A költővel Visky András beszélget családról, városról és az irodalomról.

Szabó T. Anna 1972. június negyedikén született Kolozsváron, 1987-ben családjával áttelepült Magyarországra. Egyetemi évei alatt kezdett publikálni, több napi és havilapban publikál verseket, esszéket, rövidprózát. Első kötete 1995-ben jelent meg a Belvárosi Könyvkiadónál, amit még három kötet követett a Magvető Könyvkiadónál (Nehézkedés 1998, Fény 2002, Rögzített mozgás 2004). Író, műfordító (többek között James Joyce, Sylvia Plath, W. B. Yeats, John Updike, Stuart Parker írásait fordította), tanári és szerkesztői munkát végzett a British Councilnak és a Magyar Könyv Alapítványnak, cikkeket és kritikákat ír. Verseit angolra, németre, franciára, hollandra, szlovákra, oroszra, bolgárra és románra is lefordították.

Az eseményre 5 lejes egységáron jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, valamint interneten.








EZT OLVASTA MÁR?

X