Marosvásárhelyi bábszínisek vendégszerepelnek Kolozsváron


-A A+

Bálint Ágnes Mazsola-történetei elevenednek meg a kolozsvári Puck színpadán hétfőn, április 10-én a vásárhelyi bábos diákok jóvoltából, tudtuk meg a bábszínház közleményéből.

Amint a Puck bábszínház magyar tagozatának vezetőjével készült interjúnkból is kiderült, a következőkben lehet még számítani a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábművészet szakos diákjainak vendégszereplésére.

Az Anya, mesélj Mazsolát című előadás történetei gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt szólnak, céljuk a fiatalok megszólítása és szüleik szórakoztatása. A két előadás a hétköznapokat mutatja be gyerekszemmel, ugyanakkor humorosan beszél a gyereknevelés problematikájáról. Elszakad a nevelési kliséktől, megmutatva a felnőttben bujkáló gyermeket. Az előadásban Rácz Mihály, Köllő Andrea, Bugnár Szidónia Erika, Erdős Orsolya másodéves bábszínész szakos hallgatók játszanak.

Az előadást kétszer játsszák április 10-én, hétfőn: 10:30-tól, 12 órakor. Jegyek válthatóak előadás előtt egy órával a bábszínház pénztáránál, illetve minden nap reggel 8 és délután 16 óra között jegyfoglalás lehetséges Sipos Krisztina közönségszervezőnél a következő telefonszámon: 0731837693.








EZT OLVASTA MÁR?

X