Kultúra

  • Kilenc ok, amiért szerethető a Borszéki Tündérfesztivál

    Nem tudunk más romániai Tündérfesztiválról, a most hétvégén zajló borszékin kívül. Összeszámoltuk a helyszínről, mi szerethető benne. 

  • A megbékélés és megértés tábora a színház eszközeivel

    Magyar és román fiataloknak szervezet interetnikai drámatábort az Osonó Színházműhely.  A sepsiszentgyörgyi színházműhely a Művészeti és Népiskolával közösen július 26- 30. között szervezte az Interetnikai Drámatábort, amelyben román és magyar fiatalok vettek részt Temesvárról, Marosvásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről és Kovászna megye több településéből. 

  • Újra megnyitja kapuit a Farkas utcai református templom Kolozsváron

    A Kolozsvári Magyar Napok első vasárnapján, augusztus 16-án  nyitja meg kapuit a felújított Farkas utcai református templom.

  • Már készülnek az idei Bonchidai Bánffy-kastély Napokra

    A Transylvania Trust Alapítvány idén 14. alkalommal szervezi meg a Bonchidai Bánffy-kastély Napokat augusztus 29-30-án. 

  • Szülőföldjén is bemutatkozott a „szatmári Pavarotti”

     Az év operaestje volt vasárnap este Szatmárnémetiben. Miután bejárta a fél világot, több olasz, német, francia, dubai operaházban és számos nemzetközi operafesztiválon énekelt, Nagy Norbert szatmári operaénekes vasárnap este bemutatkozott szülővárosában. 

  • Minimum Party alkotótábor - a te memóriáddal mi van?

    Már hat napja zajlik a 20. Minimum Party alkotótábor és szakmai fórum Kászonaltíz mellett, a Tiszás patak torkolatánál.

  • Kedden kezdődik Jászberényben a 25. Csángó Fesztivál

    Több mint hatvan kulturális program, ezer résztvevő, köztük rengeteg fellépővel négy moldvai, három gyimesi és tizennégy erdélyi, valamint felvidéki és vajdasági hagyományőrző csoport is szerepel a kedden Jászberényben kezdődő 25. jubileumi Csángó Fesztivál programjában.

  • KisebbségID: slammerek az identitásról, Kézdivásárhelyen

    Augusztus 6 és 8. között szervezi meg a Neoforum Egyesület Kézdivásárhelyen az KisebbségID rendezvénysorozatot. Hazai és magyarországi slammerek biztosítják a szövegeket, holland együttes a talpalávalót, workshopot szerveznek, kötetet mutatnak be.

  • Csángó fesztivált rendeznek Moldvában

    Kirándulásokkal, mesterségek bemutatójával, sport-, ének- és mesemondóversenyekkel várják az érdeklődőket július 31. és augusztus 2. között a XIII. magyarfalusi napokon.

  • Népzene és néptánc a partiumi Magyar Napokon

    Hagyományosan gazdag és különleges népzenei és néptánc-csemegéből válogathatnak a Partiumi Magyar Napok alatt az érdeklődők, a Muzsikás Együttestől kezdve a Fonón át a Szabolcs és Ördögborda Táncegyüttesekig, lesz Kárpát-medencei utazás a tárogató világában és kivilágos kivirradtig (vagy ameddig bírják szusszal) rophatják a táncot a szabadtéri táncházban.

  • A birodalom visszavág – Mikházán

    Gladiátorok fognak összecsapni, rabszolgákat árvereznek, divatbemutatót, borkóstolót tartanak és előadást a gasztronómiáról, kézműves-műhelyekbe várják a gyerekeket és a felnőtteket is, bemutatják, hogy hogyan éltek kétezer évvel ezelőtt – körülbelül ez és még sok haasonló és érdekes program vár mindazokra, akik augusztus 8-án, szombaton kilátogatnak Mikházára. 

  • Start előtt a kolozsvári Untold fesztivál (GALÉRIA)

    Csütörtökön pontban éjfélkor veszi hivatalosan kezdetét a Kolozsvár - Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 legnagyobb szabású rendezvénye, az Untold fesztivál. Délután a fő helyszínnek számító Sétatéren jártunk, ahova már tömegekben érkeztek a fesztiválozók. 

  • Zsíroskenyér parti az Anna-napi ünnepségen Torockón

    Annák napja Torockó községben címmel három napos ünnepséget szervez a hétvégén az erdélyi település polgármesteri hivatala, amely mintegy 500 magyarországi vendégre számít.

  • Idén is várják a Budapestet száz szóban bemutató írásokat

    A tavalyi sikeres projekt folytatásaként idén is megszervezi a Budapestet száz szóban bemutató akciót a Mindspace nonprofit szervezet. Azoknak az írásait várják, akik szívesen megfogalmaznák a fővárossal kapcsolatos érzéseiket, élményeiket, benyomásaikat egy közösségi akció keretében.

  • Korábbi nyertes is szerepel a Man Booker-díj jelöltjei között

    Korábbi nyertes is szerepel a Man Booker Prize, a nagy presztízsű brit irodalmi díjra jelölt 13 szerző között; először jutott a hosszú listára jamaikai és marokkói író – adta hírül szerdán a BBC News. A díjra – a tavalyi kezdeményezést folytatva – ismét lehetővé tették minden olyan szerző jelölését nemzetiségére való tekintet nélkül, aki angol nyelven írta munkáját.

  • Erdélyi tehetségek közül is válogatnak Virtuózokat

    A Virtuózok, a világ első, Magyarországon lezajlott komolyzenei tehetségkutató vetélkedőjének székelyföldi rendezvénysorozata augusztus 5-én, szerdán tíz órakor veszi kezdetét: a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskolában megrendezett előválogatón azok az erdélyi fiatalok mutatják be tudásukat, akik július 30-ig jelentkeztek a versenyre. 

  • Partiumi Magyar Napok: műfaji kavalkád Szatmárnémetiben

    A magyar heavy metal legsikeresebb „katonái”, az Ossian meneteléséhez a PMN hetében többen is csatlakoznak: a jól ismert rock-számokat meghökkentő párosításban előadó Budapest Voices, a történelmünk jeles eseményeit rockban felidéző Historica és a társadalomkritikus PASO.

  • Kocsonya Mihály házassága a nagyváradi Nyári Színházi Fesztivál programján

    A Kocsonya Mihály házassága című előadással folytatódik augusztus 2-án, vasárnap 21 órától a Várszínházban az idén negyedik alkalommal megszervezett Nagyváradi Nyári Színházi Fesztivál. 

  • Rangos fotókiállítás a csíki Megyeháza Galériában

    Szerdán délután számos fotós és tárlatlátogató jelenlétében nyílt meg a csíkszeredai Megyeháza Galériában a XIV. Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Kiállítás.

  • Itt a Kolozsvári Magyar Napok új videója

    Újabb figyelemfelkeltő videóval rukkolt elő a Kolozsvári Magyar Napok kreatív csapata.