Bemutató Temesváron: Parasztopera


-A A+

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház február 4-én, 19 órától mutatja be Pintér Béla és Darvas Benedek Parasztoperáját, Szikszai Rémusz rendezésében a színház Nagytermében. Az évad hatodik bemutatója egy hattagú zenekarral játszott, sajátos humorú előadásnak ígérkezik, melynek középpontjában egy ballada-szerű történet áll.szikszai remusz

A Pintér Béla által írott Parasztopera az utóbbi idők egyik legizgalmasabb színpadi műve. Az „eredeti" előadást a szerző rendezésében, nem kevesebb, mint tíz éve játssza a Pintér Béla és Társulata, így nem csoda, hogy a nagysikerű zenés produkciót az elmúlt években összesen kétszázötven alkalommal mutatták be magyarországi és külföldi színpadokon. A darabban az alkotók egy sokak számára ismerős, balladisztikus történetet dolgoztak fel, rendhagyó módon opera formájában, így az európai független színházak élvonalába tartozó társultra jellemző humor mellett a Parasztopera világát Darvas Benedek sajátos zenéje teszi gazdagabbá. A színpadi mű "zenéjének alapja az erdélyi magyar népdalok, a barokk és a rock bizarr, mégis homogén elegye" – nyilatkozta a szerző a darab kapcsán.

"Pintér Béla Parasztoperájának lényege nagyon is ősi. A sorsot boncolgató archaikus történet a görög tragédiák hangulatvilágát idézi. Egy múltbeli tett a sorsod alakítójává válik." - vallja Szikszai Rémusz rendező, majd hozzáteszi, a Parasztopera „egy nap, egy esküvő története, mely az emberi lényt szánalmasan vicces és felemelően tragikus voltában ábrázolja. Egyszerre szép, csúnya, felemelő, megalázó, komikus és tragikus. Tragikomikus. A színház sűrített élet. Szerintem, akkor működik jól, ha minden szereplőnek igaza van. Egyszerre. Ott és akkor."Plakat1

Szikszai Rémusz 1969-ben született Nagykárolyban. A Marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán végzett színészként, majd három évig volt tagja a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának. A budapesti Bárka Színház alapító tagja volt, majd az évek során nagy elismerésre tett szert Magyarországon. Játszott a Nemzeti Színházban, a Szkénében, az Új Színházban, de jelentős karriert futott be a televízióban is. Húsz év színészi pálya után 2011-ben rendezni kezdett, első rendezését Színikritikusok Díjára jelölték.

Az előadás koreográfusa Katona Gábor. Neve jól ismert a temesvári közönség előtt. A Furniturban koreográfusként dolgozott, korábban pedig ő rendezte a Woody Allen nyomán készült Mellékhatásokat, valamint a Prométheusz című mozgásszínházi előadást is. A budapesti táncos a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc, majd koreográfus szakán végzett, és számos magyarországi, illetve külföldi előadás létrehozásában vett részt.

A Parasztopera díszlettervezője Varga-Járó Ilona. A nagyszalontai születésű képzőművész a kolozsvári Ion Andreescu Vizuális Művészeti Akadémián tanult kerámia szakon, majd színészként is diplomát szerzett. A közönség Vlad Mugur, Silviu Purcărete, Gothár Péter, Tompa Gábor díszlet-, jelmez- vagy maszktervező munkatársaként ismerhette meg.

Kiss Julcsi jelmeztervező a Prométheusz után már másodszorra dolgozik a temesvári társulattal. A neves alkotó rendszeresen dolgozik Magyarországon, az elmúlt években többek között a Bárka Színházban, az Örkény Színházban, a Krétakörnél, Pintér Bélával és a Nézőművészeti Kft.-vel is dolgozott.

Az előadás hangulatvilágának megteremtését szolgálja Mervel Miklós budapesti fénytervezővel való együttműködés is.

Az előadás szereposztásában megjelenik Kiss Attila (Roland), Tokai Andrea (Anya), Lőrincz Rita (Julika), Tasnádi-Sáhy Noémi (Etelka), Éder Enikő (Tündérke), Kocsárdi Levente (Feri), Aszalos Géza (Állomásfőnök), Molnos András Csaba (Cowboy), Mátyás Zsolt Imre (Karvezető), az Apa szerepében pedig felváltva Balázs Attila és Szikszai Rémusz. A zenekar tagjai: Valentina Kohonicz, Dragalina Cristian Csaba, Sonia Ionescu, Desdemona Fehér, Számtartó Zsolt, Cendan Gavril.

Az előadásra jegyek 16, illetve engedményes áron 8 lejért válthatók. A jegyiroda nyitvatartása: hétfőtől péntekig 16-19 óra között, illetve minden előadás előtt egy órával lehet jegyet váltani; cím: Alba Iulia utca 2. szám, telefon: 0356-450.606, e-mail cím: ticket@tm-t.ro. Emlékeztetjük Önöket, hogy most már online is megvásárolhatják jegyeiket a www.biletmaster.ro és www.tm-t.ro címeken.

A színház kéri nézőit, hogy a lefoglalt jegyeket hétközben legkésőbb az előadás előtti napon, hétvégén legkésőbb az előadás előtt fél órával váltsák ki. Ugyanakkor figyelmeztet: előadás megkezdése után a nézőtérre csak szünetben engedélyezett a belépés, és az elkésett nézők nem kapják vissza a jegy árát.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X