Az első egészében fennmaradt erdélyi magyar operát mutatják be Kolozsváron


-A A+

Az első, egészében ránk maradt erdélyi magyar operai alkotásnak tartott, Béla futása című zeneművet, valamint Orbán György Pikkó herczeg című darabját mutatja be a magyar operajátszás kezdeteit felidéző premier keretében a Kolozsvári Magyar Opera, a budapesti Magyar Állami Operaházzal közösen. A bemutató május 11-én, csütörtökön este fél héttől lesz.

„Az évad legizgalmasabb bemutatójára várjuk a közönséget csütörtökön, amely művelődéstörténeti eseménynek számít”– nyilatkozta Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója az intézmény emeleti előcsarnokában tartott sajtótájékoztatón, hétfőn. „Az első, egészében ránk maradt magyar operai alkotásnak tartják a Béla futását, amelyet Ruzitska József 1822-ben Kolozsváron fejezett be. A Pikkó herczeget eredetileg 1793-ban mutatták be, de zenéje – azaz a darab valamennyi kottája – teljes egészében elveszett, azonban a történet megihlette Orbán György kortárs zeneszerzőt, aki operát írt a fennmaradt szövegkönyv alapján. A két egyfelvonásost bemutató premier a magyar operajátszás kezdeteit idézi fel” – tette hozzá Szép Gyula, a kulturális intézmény vezetője.Anger Ferenc rendező, a budapesti Magyar Állami Operaház művészeti igazgatója elmondta: „Nagyon érdekes párhuzamok vannak a két történet között. A hatalomnak és a magánéletnek a konfrontációja, tulajdonképpen mind a két opera-szüzsé központi eleme. Zöldy Z Gergely díszlet- és jelmeztervezővel olyan varázslatos látványvilágot igyekeztünk teremteni, amely teljesen egyveretűvé teszi a két művet. A vizuális koncepció köti össze a két történetet, így nem két gyökeresen eltérő egyfelvonásos darabot fog látni a közönség”.

Selmeczi György, az előadás karmestere úgy fogalmazott, Ruzitska operája az első olyan mű, amely teljes egészében magyar tematikával, magyar motivikával lépett a közönség elé. Nem kevesebb mint 195 éve mutatták be Kolozsvárt, benne a kor „slágere”, az akkor elementáris hatású, „Hunnia nyög letiporva” kezdetű dallal, melyet oly himnikus átszellemültséggel énekelt az ébredő, polgárosodó magyarság, hogy a fiatal Erkel érdeklődését szinte bizonyosan ez fordította a zenés színpad felé.

Az előadásra jegyek vásárolhatók az opera jegypénztárában (hétköznapokon 13-19 óra között, és előadások előtt két órával, tel.: 0754-050150, 0371-395790).








EZT OLVASTA MÁR?

X