Külön zenei helyszínt kapnak az erdélyi előadók a VIBE Fesztiválon


-A A+

Új, erdélyi előadókkal bővül a július 6–9. között szervezett Maros-parti VIBE Fesztivál line-up-ja. A nemzetközi és magyarországi előadók mellett az erdélyi zenekarok és DJ-k is hangsúlyos szerepet kapnak a fesztiválon, ezt sugallja a már bejelentett 26 hazai név, írják közleményükben a szervezők.

A VIBE Fesztivál az erdélyi magyar fiatalság találkozási pontja kíván lenni. Épp ezért tartják fontosnak a szervezők, hogy felkarolják a hazai tehetségeket, számukra fellépési lehetőséget biztosítva és a koncertkínálatot is színesebbé varázsolva. Külön figyelmet fordítanak arra, hogy a helyi zenekarok, elektronikus zenei alkotók, DJ-k helyet kaphassanak a fesztiválprogramban, ezért egy külön helyszínt is beterveztek számukra, az Alter Stage-et.Az erdélyi együttesek közül többen a nagyszínpad programját gazdagítják. A Koszika & The HotShots sokszínű zenei világával varázsolja el a hallgatóit. Ők egyúttal a multikulturalitás és interkulturalitás hírnökei is, hiszen koncertjeiken minimum négy nyelven hangzanak el dalok, ráadásul szeretnek feldolgozásokat is játszani. Az első VIBE Fesztivál zenei kínálatához hozzátartozik a Moonfellas, Dreamland Residents, Mary Grace, The Pinwheels, Vecker, Friday Rehab és a No Sugar, de nem maradhat ki a sorból a Palma Hills sem, akik – bár még Face Today néven – a Sziget Fesztiválon is felléptek. Az erdélyi együttesek sorát erősíti az egyedi balkán-teatro-diszkó stílusú zenét játszó sZempöl Offchestra. A sepsiszentgyörgyi banda játékos és különleges zenei kínálatát csak fokozza a vizuális effektusok sora, így nyújtva teljes koncertélményt a fesztiválozóknak.A bejelentett nemzetközi előadók (Borgore, Pendulum DJ Set & Verse) és magyarországi fellépők (Chris Lawyer, Jumo Daddy, Sterbinszky) mellett a Party Arénában hallgathatjuk majd a hazai Massive Fluo és Grid beatjeit, de fellép DJ Detour és a már legtöbbek által ismert DJ Shiver is.Beast, Buff, Dj Jumbo & MC Killamen, Dodo, küb_beat, Kvark, Lohn Jennon, quidbop, rgdn, Ruffie, Ugly Astronaut és Vekt! lesznek az Alter Stage húzónevei.„Célunk, hogy fellépési lehetőséget biztosítsunk azoknak az erdélyi előadóművészeknek, akik olyan műfajokban alkotnak, amelyek manapság nem kapnak elegendő figyelmet – mint például a drum & bass, breakbeat, UK garage, illetve a minőségi house és techno. Itt olyan műfajokkal ismerkedhetnek meg a résztvevők, amelyekkel nem találkoznak nap mint nap, másrészt pedig egy bulizási helyszínt biztosíthatunk így azok számára is, akik zeneileg nem a tömegízlést követik” – indokolta a fellépők kiválasztását Dobricza Szabolcs, az Alter Stage menedzsere.








EZT OLVASTA MÁR?

X