Kilencvenhárom éves korában egy londoni kórházban elhunyt Christopher Lee, aki több évtizedes színészi pályafutása során eljátszotta Drakula grófot, a Bond-filmek egyik gonoszát, majd szerepelt a Star Wars- és A Gyűrűk Ura-filmekben is.
„E sok kis vitamindús pirula, amelybe nagy mennyiségű találékonyság és képzelőerő van sűrítve, bizonyítottan jótékony hatású" – ajánlja egyik ötletgazdája a francia Tres Court Filmfesztivált. A Párizsból indult, szimultán vetítésekkel zajló rendezvénynek Csíkszeredában Mikó vár ad otthont csütörtökön és pénteken, esténként 8 órától.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház közössége szeretettel vár minden érdeklődőt június 12-én, este 7 órától a májusban bemutatott Egerek és emberek című előadására.
A mintegy 75-80 érdeklődő lapunk munkatársa, Sike Lajos legfrissebb kötetével, a (Fél)Nótás könyv Kőszegremetéről, avagy mit énekeltünk és énekeltettek velünk három rendszerváltáson át című könyvével ismerkedhettek Korda Zoltán lelkipásztor és Fejér Kálmán Kodály-díjas zenetanár, valamint a szerző felvezetése révén.
Pénteken délben 12 órakor Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia felolvasótermében díszdoktori címet adományoz Kertész Imre Nobel-díjas írónak a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem.
Nemes Jeles László Saul fia című, cannes-i nagydíjas filmje képviseli Magyarországot a 2015. évi "legjobb idegennyelvű film" kategóriában az Oscar-díjra nevező bizottság szerdai döntése értelmében - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap csütörtökön az MTI-vel.
A Szépművészeti Múzeumban június 14-én 18 órakor nyitják meg a Salvador Dalí-irodalmi illusztrációkat bemutató, az Irracionális meghódítása című kiállítást.
A zenei világ az idén ünnepli Johann Sebastian Bach születésének 330. évfordulóját.
Tábori György Rekviem egy ügynökért című fekete komédiáját mutatja be pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Anna Maria Popa színésznő lett a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház új igazgatója. A februárban megüresedett igazgatói tisztségre szervezett versenyvizsgára két színésznő – Anna Maria Popa és Alexandrina Ioana Costea – jelentkezett.
Több mint 50 ország filmforgalmazói vásárolták meg a Saul fia jogait Cannes-ban, ezzel a film már a mozipremier előtt visszahozta az árát - írta közleményében a Magyar Nemzeti Filmalap.
"Ritkaságszámba menő, különleges szépségű kórusművek szerepelnek a Kolozsvári Rádió következő énekkari koncertjén, a Visszhang kórus előadásában" - olvasható a rádió szerdai közleményében.
Paulo Coelho ingyen elérhetővé tette két könyvének angol verzióját az interneten, és még további nyelvek ingyenessége is várható a világ egyik legnépszerűbb szerzőjétől.
Védetté nyilvánítja a magyar kormány Munkácsy Golgotáját, ami azt jelenti, hogy az állam elővásárlási jogot kap a festményre, a képet kivinni sem szabad az országból - közölte a Miniszterelnökség. Az állam megvenné a képet, de eddig nem tudtak megegyezni az árról a magyar származású tulajdonossal, aki viszont bejelentette, elviszi a képet a debreceni múzeumból.
Rekordot döntött az idei Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF): a rendezvény 10 napja alatt több mint 73 ezer jegyet értékesítettek, a fesztivál kísérőrendezvényeivel együtt pedig több mint 110 ezren vettek részt a műsorokon.
Ezen a héten, azaz június 8. és 12. között három sepsiszentgyörgyi középiskola 19 osztálya számára 9 előadást tart a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely a nemrég bemutatott Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című produkció osztálytermi változatából.
Az európai fesztiválok sorába emelte a Csíkszeredai Régizene Fesztivált az Európai Fesztivál Szövetség – közölték kedden a fesztivál szervezői.
Kedden a kolozsvári Filmszövetség Esten Felméri Cecília és Lakatos Róbert legújabb animációs-dokumentumfilmjét: A Drakula dilemmá - t mutatjék be.
Négy nap, 11 helyszín, több mint 50 program, 41 könyvkereskedő kiadványai - a június 7-én, vasárnap zárult 5. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét mérlege számokban. Az eseményt az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szervezte.
Megvásárolja a kolozsvári polgármesteri hivatal a Gyógyszerésztörténeti Múzeumot, hogy megmaradjon annak rendeltetése - tájékoztat a Kolozsvári Rádió.