Magyar blues-siker Amerikában


-A A+

Minden idők legnagyobb magyar sikerét könyvelhetik el a blues rajongók. Little G. Weevil, azaz a 36 éves Szűcs Gábor nyerte a Memphisben véget ért 29. Nemzetközi Blues Fesztivál szóló/duó kategóriáját. Szűcs február 3-án vehette át a díjat a memphisi Orpheum Színház nagytermében, ami mellett megkapta a legjobb gitárosnak járó címet is, szintén a szóló/duó kategóriában.little G

17 országból több mint 250 előadó és zenekar nevezett a Memphis (Tennessee, USA) legendás Beale Streetjén zajló 29. Nemzetközi Blues Párbajra (29th International Blues Challenge). A világ első számú blues zenei versenyén, 17 helyszínen, 2 napon át tartó elődöntőkből 100 előadó vagy zenekar jutott a pénteki középdöntőbe, ahonnan két kategóriában – zenekar ill. szóló/duó - mindössze tizenhatan jutottak a szombat délután kezdődött döntőbe, köztük a magyar Little G. Weevil is. Őt az Atlanta Blues Society nevezte be a versenyre.

A zsűri – közöttük a blues legenda, Muddy Waters fia, Big Bill Morgenfield – a szóló/duó kategóriában versenyző nyolc döntős közül Little G. Weevil-nek ítélte az első díjat, aki győztesként 2000 dollárt, egy sajtó-promóciós csomagot és több nemzetközi blues fesztiválon való fellépést kapott. Ezen túl, mint kategóriája legjobb gitárosa, egy Saint Blues Cigar Box gitárral lett gazdagabb.

Szűcs Gábor Budapesten született, 16 évesen kezdett el dobolni, majd 17 éves kora óta gitározik. Dobtanára, a Quimby-tag Gerdesics Ferenc által adott becenevét – Little G. Weevil – angolra fordítva megtartotta, amikor először Angliába, majd az Egyesült Államokba költözött. Két fia van, az ötéves Harley Londonban és a hároméves Asher Atlantában. Utóbbi városban él jelenleg feleségével Brandi-vel. Második lemeze, a Teaser 2011 decemberében jelent meg, és a kultikus Mojo Magazine a Best Blues Album 2012 kategóriában a Top10 közé sorolta.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X