Vásárhelyi forgatag készülődik kolozsvári mintára


-A A+

A Kolozsvári Magyar Napok rendezvésnyorozat sikeréből kiindulva idén először szerveznek Marosvásárhelyen is magyar napokat. A Vásárhelyi forgatag névre elkeresztelt rendezvény szervezői nevében Portik Vilmos és Soós Zoltán sajtótájékoztatón számolt be az előkészületekről.

Portik Vilmos egy Mátyás király által jegyzett, 1488. augusztus 26-án kelt kiváltságlevélből idézett a sajtótájékoztatón, amelyben a település vásártarthatósági jogot nyer. Portik elmondta: a Vásárhelyi Magyar Napok ötletét minden szinten pozitívan fogadták: a civil szféra, az egyházak, a politikum is.vasarhelyi forgatag portik vilmos ae 01

„Ez akár a Félsziget hagyta űr betöltésére is alkalmas lehet, ugyanakkor egyedi hangulatot varázsol a városba. Öt napon át tartó minőségi szórakoztatást jelent, a kulturális élet felpezsdülését" – vélte Portik.

Soós Zoltán, a Maros megyei múzeum igazgatója és városi tanácsos elmondta: Portik két hónapja kereste meg a kezdeményezéssel, aminek nagyon örült és az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke, dr. Kikeli Pál is támogatásáról biztosította a szervezést.

„Marosvásárhely székely vásáros hely volt, ahol összegyűltek a székelyföldiek, a mezőségiek, a szászságiak, ezt szeretnénk most visszahozni valamilyenképpen, vásárt szervezni, bemutatni Marosvásárhely értékeit, koncertekkel, színházi produkciókkal gazdagítani a rendezvénysorozatot" – mondta Soós.vasarhelyi forgatag soos zoltan ae 01

A szervezők elmondták: Marosvásárhelyen is szüksége van egy ilyen rendezvényre a magyarságnak, de ugyanúgy a román lakosságnak is, hiszen ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy jobban megismerjék a magyar hagyományokat, a magyar kultúrát, hogy megszűnjön végre az, amit egyesek „magyar problémának" neveznek.

A Vásárhelyi forgatag elnevezést azért kapta a rendezvény, mert Marosvásárhelyen „minden nap magyar is" ugyanakkor, hiszen itt még fele-fele arányban élnek magyarok és románok.

A tervek szerint lesz vásári forgatag, ennek keretében megszervezik a helyi termelők vásárát, ahol a zöldségektől a tejtermékekig, kolbász, füstölt szalonna, mézespogácsa, házi lekvár, minden kapható lesz. A népművészeti és kézműves vásáron a kézművesek állítanak majd ki, illetve lesz egy úgynevezett Forgatagi könyvvásár is, ahol az erdélyi könyvkiadók mutatkoznak be.

A koncertfogatagra hazai és külföldi előadókat, együtteseket, zenekarokat várnak, az Előadás-forgatagon különböző témájú, közérdeklődésre számot tartó előadásokon lehet majd részt venni: életmód, média, környezetvédelem, technika.vasarhelyi forgatag portik vilmos soos zoltan ae 02

A színházi forgatagban a 16-ik századi vásári forgatag színházi megjelenítése szerepel műsoron vásári komédiásokkal, amelynek megvalósításában számítanak a szervezők a Tompa Miklós Társulat, a Yorick Stúdió, az Ariel Gyermek és Ifjúsági Színház, a Művészeti Egyetem bekapcsolódására is.

Nem marad el a múzeumi forgatag, ahogy a gasztronómiai bemutatók is szerepelnek a tervben, vagy a néptánc és népzene, a gyermek- és ifjúsági programok is.

A költségvetésről egyelőre konkrétum nem hangzott el, a szervezők három szinten képzelik el előteremteni a rendezvény anyagi forrását: pályázatok révén, vállalkozók segítségével, illetve a polgármesteri hivatal támogatásával.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X