580 éves zenemű is elhangzik a VII. Budai Nagy Antal Napokon


-A A+

Hetedik alkalommal szervezik meg hétvégén a Budai Nagy Antal Napokat Kolozsváron és Bodonkúton. A rendezvényen fellép a Flauto Dolce Együttes is, többek között egy 1437-ben, a Budai Nagy Antal vezette erdélyi parasztfelkelés évében született zeneművel.

A bodonkúti származású Budai Nagy Antal 580 éve, vélhetően az említett parasztfelkelésben vesztette életét. Ennek emlékére a nevét viselő egyesület pénteken tudományos értekezletet szervez Dr. Sipos Gábor EME-elnök vezetésével a kolozsvári Szabók Bástyájában, amit a Flauto Dolce régizene együttes koncertje követ. A rendezvénysorozat szombaton és vasárnap Bodonkúton folytatódik, teljes program itt olvasható.A 2000-ben alakult kolozsvári Flauto Dolce együttes (Majó Zoltán művészeti vezető, Szabó Mária, Miklós Noémi, Mihaela Maxim) a régizene nemzetközileg elismert tolmácsolója. Nemrég mutatták be Régizene Romániából (1750-1850) című lemezüket. A 700 éves Kolozsvár zenéje című rendezvénysorozat keretében adott koncertjükről itt számoltunk be.Pénteken a Szabók Bástyájában a következő műsort adják elő:

1. Egy 580 éves zenemű (1437) (Budai Nagy Antal 580 éve, 1437-ben vesztette életét)
2. Ismeretlen (Armenopolis/Szamosújvár): Hagyományos örmény dalok Karun – Seran – Shoger
3. Ismeretlen (Máramaros, XVIII. sz.): Haszid dalok Szól a kakas már - Eilu – Ashreinu – Toiro – Yah Ribon
4. Johann Sartorius (1712-1787): Két ária Guter Sämann, guten Samen & Mein Jesu, du bist in der Wüsten(Hermannstadt / Nagyszeben) (ÚJ!)
5. Ismeretlen (Rouschitzki, Iași, 1834): Sonate au Bestref turque (Rouschitzki, 1834) / Dal Când eram mai tinerică (Szöveg: Ienăchiţă Văcărescu, XVIII.) / Danse (Rouschitzki, Iași, 1834)
6. Ismeretlen (Bihar): Hagyományos cigány dalok és táncok (ÚJ!)
7. Franz Pfeifer (Szöveg: Mihály Csokonai): Dal Tartózkodó kérelem (ca. 1800) / Ismeretlen (Sepsiszentgyörgyi kézirat, 1757): Három erdélyi tánc








EZT OLVASTA MÁR?

X