Alkotók és személyes élettörténetek találkoznak a Miskolci Nemzeti Színház Lélekcsönd című előadásában, amelyet csütörtökön a Kolozsvári Állami Magyar Színházban is bemutattak. Salat Lehel színész Demény Péter költészetéből válogatott, a kilencven perces szöveghez pedig Márkos Albert csellista szerzett zenét. Az eredmény egy nagyon személyes, de jól felépített, koherens előadás lett – összegzett Dimény Áron színész, az előadást követő beszélgetés moderátora.

„Válogattam magamnak Péterből” – mesélt a munkafolyamatról Salat Lehel. Sanzon-szövegeket „rendelt” a „bátor, sok mindenre kapható” költőtől, de Demény Péter régebbi, és legfrissebb versei között is kutakodott a színész. Kezdett gyűlni az anyag, ideje volt zeneszerzőt keresni. Nehéz feladatnak bizonyult találni egyet, aki vállalja, végül Salat régi ismerőséhez, Márkos Albert csellistához fordult.A zeneszerző a kolozsvári nézőknek elmondta, a kilencven perces szöveggyűjtemény sanzonokra kevésbé inspirálta, sokkal inkább egy tőle megszokott kísérleti zene megkomponálására ihlette. Jézus hét utolsó szavából kiindulva hét akkorddal dolgozott átalakított, újraértelmezett műfajokban. Mint minden más projektjében, itt is a zene és a szöveg viszonyára figyelt, például előfordult, hogy abból lett dallam, amilyen hanghordozással és ritmussal beszélt Salat Lehel.Az alázat, szerelem, elengedés, Isten, elmúlás az élet olyan velejárói, amelyeket mindenki ismer, és ért. Ennek ellenére nem lehet ezeket a témákat sem bárkivel kidolgozni egy színházi előadás keretében – mutatott rá Demény Péter. Számára sokat jelentett, hogy a Lélekcsönd létrejött, a közös munkában „személyes fájdalom- és örömmintázatok találkoztak”, mondta. A költő nyers őszinteséggel ír például a szerelem elmúlásáról, a szeretett személy elhagyásáról, tulajdonképpen a magánéletéről. „Addig préseled a lelkedet, amíg kijön belőle valami hiteles” – magyarázta.A beszélgetés moderátora, Dimény Áron, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze kiválóan rátapintott arra, hogy az előadásban mennyire vékony a határ a színpadon láttatott és az alkotók valós személyisége között. Például észrevette, hogy Salat ugyanazt a nyakláncot és karkötőt viselte a színpadon, amit az előadás után civilben is, ami nem a véletlen műve. Ritka ajándék a színész számára, hogy manírok nélkül a lelkét adhatja a színpadon, szembenézhet önmagával – magyarázta Salat Lehel. Egy terápiával ér fel mindaz, amit a munka folyamán tapasztalt, viszont a Lélekcsönd cím is mutatja: mégsem lehet mindent kimondani, van, amit túl nehéz volna. A színészi játékban szükség van viszont bizonyos keretekre, például számára az nem fér bele – bár már előfordult –, hogy egy jelenetben elérzékenyüljön. „Ilyen mélyre ne menjünk” – fogalmazott a színész.

Nem mellékes, hogy mindhárom alkotó meghatározó kolozsvári jelennel vagy múlttal rendelkezik: Demény Péter itt született, ma már félig marosvásárhelyi, Salat Lehel korábban a Kolozsvári Állami Magyar Opera és a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulati tagja volt, Márkos Albert pedig szintén itt született, ma Budapesten él. Talán idő hiányában, de ezt a témát nem merítette ki teljesen a csütörtöki beszélgetés, de Salat részéről az például elhangzott, hogy amikor Miskolcra költözött szerette volna, ha „a fél lába” Kolozsváron marad, illetve azt is elmondta, hogy dolgozik azon, hogy az erdélyi írókat megismertesse a miskolci közönséggel.