Fennállásának kétszázadik évfordulójára készül a madridi Prado múzeum


-A A+

Olyan programokkal készül fennállásának kétszázadik évfordulójára a madridi Prado múzeum, amelyek közelebb hozzák az intézményt a közönséghez - erről Miguel Falomir igazgató beszélt pénteki madridi sajtótájékoztatóján, ahol ismertette a világhírű múzeum ünnepi programtervét.

Az évfordulós eseménysorozat 2018. november 19-től 2019. december 31-ig tart majd. „Az elképzelésünk az, hogy elérjük a lehető legszélesebb közönséget” - fogalmazott az igazgató.

Ennek egyik módja, hogy egy-egy hónapra kölcsönadnak gyűjteményükből műtárgyakat más spanyolországi múzeumoknak, még az észak-afrikai spanyol exklávékba, Ceutába és Melillába is visznek majd műremekeket. A program a Turné Spanyolországban címet kapta.

A vándorló Prado elnevezésű akciójuk keretében pedig kamion járja majd az országot, és a múzeumban található egyik leghíresebb festmény, Diego Velázquez Udvarhölgyek című mesterművéről szóló utazótárlatot viszi el a legtávolabbi helyszínekre is.

A hétmillió eurós költségvetésből rendezett évfordulós események között számtalan tárlat szerepel, ezek közül az első a Cirka 1819 nevű kiállítás, amelyen 75 alkotást mutatnak be, körülbelül a múzeum alapításának időszakából. A jövő év novemberétől látható válogatásban mások mellett Goya, Géricault, Turner, Friederich és Delacroix művei szerepelnek.

2019 tavaszán az amszterdami Rijksmuseummal együttműködésben mutatják be a Velázquez, Rembrandt, a spanyol és holland aranykor című kiállítást, majd a Fra Angelico és a firenzei reneszánsz kezdetei elnevezésű tárlatot.

Külön kiállítást szentelnek a spanyol Francisco Goya rajzainak, és idősebb Pieter Bruegel flamand festő műveinek is, emellett a főépületben kilenc termet szentelnek XVII. századi flamand és holland szobrászok műveinek, és megnyitják az új, Ión galéria nevű részleget.

A bicentenárium alkalmából több szakmai konferenciát is szervez a Prado, emellett koncerteknek is otthont ad az épület, ahol bemutatnak olyan filmeket is, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a múzeumhoz. Ilyen például Milos Forman Goya kísértetei című mozija vagy Fernando Trueba A művész és a modell című alkotása.

Meghirdetik továbbá a mikromecenatúra programot is, amellyel bárki a művészet mecénásának érezheti magát egy szerényebb hozzájárulással is. Az akcióban a múzeumnak adományozható maximális összeg 150 euró.

Az eredeti tervek szerint 2019-re el kellett volna készülnie a múzeum bővítésének, amellyel Norman Foster brit sztárépítészt bízták meg. A Pradót összekötik egy közeli, 17. századi épülettel, így a képtár egy 2500 négyzetméteres kiállítótérrel bővül, ám az 2021 végére készül el a jelenlegi tájékoztatás szerint.

A madridi Prado a világ legnagyobb és legfontosabb múzeumai közé tartozik, és Spanyolország egyik legjelentősebb közgyűjteménye, amely tavaly több mint 3 millió látogatót fogadott.







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X