Adrien Brody megkapja az Arany Leopárd-díjat Locarnóban


-A A+

A zongorista Oscar-díjas színésze, Adrien Brody augusztusban megkapja az Arany Leopárd-díjat a Locarnói Filmfesztiválon. A 44 éves filmsztár a The Hollywood Reporter értesülése szerint személyesen veszi át a svájci filmfesztivál legrangosabb elismerését augusztus 4-én.

Brody 29 évesen nyerte el a legjobb színész Oscarját 2002-ben Roman Polanski A zongorista című filmjének főszerepéért. Az alakításért a francia filmakadémia díját, a César-díjat is átvehette. Eddigi pályafutása alatt Emmy-, Golden Globe- és BAFTA-díjra is jelölték.A színész még kamaszként 1989-ben debütált a filmvásznon Francis Ford Coppola New York-i történetek című filmjében. Azóta művészfilmekben és független produkciókban is láthatta a közönség: szerepelt Ken Loach Kenyér és rózsák, Terrence Malick Az őrület határán, Wes Anderson A Grand Budapest Hotel című filmjében, de olyan hollywoodi produkciókban is feltűnt, mint a King Kong és a Ragadozók

Carlo Chatrian, a Locarnói Filmfesztivál művészeti igazgatója olyan színészként méltatta, aki művészileg és technikailag is magas színvonalon oldotta meg szerepeit, meghódítva ezzel a mozinézők szívét. A fesztivál fő helyszínén, a Piazza Grandén Brody tiszteletére levetítik A zongorista című filmjét, és a színész egy közönségtalálkozón is részt vesz Locarnóban.

A 70. Locarnói Filmfesztivált augusztus 2. és 12. között rendezik meg. A mustrán a Toni Erdmann producerét, Michel Merktet és Jean-Marie Straub rendezőt is kitüntetik.








EZT OLVASTA MÁR?

X