A javában zajló Csíkszeredai Régizene Fesztiválra kiküldött tudósítónk azt tapasztalja, hogy a rekkenő hőségben békés árnyat tart élvezői fölé a historikus muzsika – és belülről is simogat. Krónikája második részét közöljük (az első itt olvasható), hasonlóképpen helyszíni hangmintákkal.

Új helyszínt itatott át a régizene Csíkszeredában: az „Angyalkás templomként” becézett Makovecz-épületet. Az este 8-ra hirdetett Erich Türk orgonakoncert megkezdése előtti percekben odaérve olyan nyüzsgést találtunk a bejárat előtti kisparkban, hogy elbizonytalanodtunk, talán elnéztük a programot és lekéstük. De egy kedves biciklis lány útba igazít: csupán a fesztiválrésztvevők és a Régizenei Nyári Egyetem diákságának csapata, illetve hátukra tapadt hangszereik töltik be a teret.

Krónikás és kisfia besurran a román és magyar felvezető szövegek alatt, felcsavarodik a karzatra – a lépcső aljában „elnézést” suttogva az ott várakozó Sógor Csaba lelkész-EP képviselőnek –, fönn leül egy pad lábtartójára. Krónikás és kisfia lenyűgözve szemléli a varázsvilág-architektúrát, a hajlított fagerendákat, faragott óriás szárnyakat, s az ünnepi csöndet. A templom tetőablakán bekandikál a kinti négy tető-angyal egyike, és ettől az az érzésünk támad, mintha a szobrok készítője, a nemrégiben tragikus hirtelenséggel elhunyt Nagy Ödön szobrász is ott ülne a hallgatóságban.

Szimpatikus ifjak hamarosan hellyel kínálnak, így közvetlenül az orgona mellől sikerül a krónikásnak rögzítenie a soron következő hangmintát:

​

Az addigi elektromos helyett ebbe a templomba 2015-ben került székelyföldi építésű hagyományos templomi orgona, mely „kiválóan alkalmas arra, hogy koncertekkel ékesedjék a nemzetközi rangú Csíkszeredai Régizene Fesztivál programja”- mondta Ivan Sarajishvili. A Norvégiában élő grúz orgonaművész a rendezvény tavalyi kiadásának beharangozójaként tartott koncertjekor úgy érezte, a csíkszeredai fesztivál egy rendkívüli hangszert kapott, amit hangversenyekre is méltán hasznosíthatnak a szervezők.

A hangszer nyilván Erich Türknek sem volt idegen mostani koncertjén, a hangszer megáldását követően ő maga avatta fel játékával. A közönséget köszöntő Erich Türk nem kerülgette a forró kását a fesztivál idei fő témáját, a reformációt illetően: „Mikor meghallottam, hogy a katolikus Csíkszeredában az idei Régizene Fesztivál fő témája a reformáció lesz, kellemesen meglepődtem. Azonnal a 133. Zsoltár jutott eszembe, mely azt mondja, Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, a mikor együtt lakoznak az atyafiak! Ezt érzem most!”

A művész izgalmas kommentárjaival végigkísért koncerten Luther-korálok feldolgozásait hallhattuk, a korai barokk korszak változatos technikai megoldásaival. Abból is látszott, hogy idegsimogató és léleknyugtató eseményen vagyunk, hogy a karzaton ülők egyenletes légzésében a jelenlévő gyerekek pisszenés nélkül, anyákhoz és nagymamákhoz támaszkodva ülték végig a koncertet. Krónikás kisfia egyenesen anyja ölébe hajtotta a fejét, és úgy csodálta a korlát hatalmas aranygombján tükröződő közönség-csoportképet.

Hogyan lazítsunk jól? - tippek Sam Chapmantől

Nem csupán zenészeket érintett, hanem hétköznapi stresszkezelésünkben is izgalmas tippet hordozott az a téma, amellyel az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál szakmai előadásainak sorozatában hétfőn, július 10-én találkozhattunk. Sam Chapman lantművész ugyanis az Alexander-technikát hozta el az érdeklődőknek, amelynek központi kérdése: hogyan csökkenthetnénk az izomfeszültségeket a testben, saját testtudatunk nevelésével?Izgalmas információkat és gyakorlati bemutatót is kaphattunk arról, hogy e pszichofizikai módszerrel mit lehet tenni az öntudatlan izomfeszültség ellen, amely egy idő múlva az életminőségükre is kihat. Izgalmas időutazást jelent ez a technika is, akár a fesztivál: a módszer alapelveit névadója, Frederick Matthias Alexander ausztrál színész fejlesztette ki az 1890-es években. Alexander később azt állította, hogy a technika segítségével lett úrrá a lámpalázával járó légzési- és beszédproblémáin, és így tudta megvalósítani régi álmát, hogy Shakespeare drámáiban játszhasson. Az Alexander-technika egyszerű módszer, mely igen népszerűvé vált napjainkban főleg Angliában – de Magyarországon is akkreditált tanárképző főiskolája van ennek az alternatív gyógytechnikának.

Sam Chapman Anglia délnyugati részéről, Devonból származik, régizenei tanulmányait a londoni Királyi Zeneakadémián kezdte (teorbán és barokk gitáron) és közkedvelt, visszajáró előadóművésze a Csíkszeredai Régizene Fesztiválnak – az elmúlt kiadáson, kávéházi premieren találkozhatott vele a közönség.  A svájci Schola Cantorum Basiliensis régizene egyetemen végezte tanulmányait mesteri fokozaton – előbb Hopkinson Smith lantművész tanítványaként, majd Jesper Christensen csembalóművész irányításával basso continuo szakon -, majd hivatásos Alexander-technika tanárrá képezte magát.

A Márton Áron Főgimnázium egyik bensőséges hangulatú előadótermében, a csíkszeredai hallgatóság könnyedén ráhangolódott a tolmács révén is közvetített gondolatmenetre, a svájci Sam Chapman finom humorán derülve. Akik elkéstek pár perccel, türelmesen hallgatóztak az ajtónál, szorgosan jegyzetelve a fesztiválnaplóba.

„Tiszta zene” a Concerto Spiralis-szal

Nem kevésbé volt idegsimító a magyarországi és romániai tagokból álló Concerto Spiralis együttes hétfő esti koncertje. Amint azt első naplójegyzetünkben megjósoltuk: a Márton Áron Főgimnázium közönsége egy igen nívós, mondhatni filharmóniai élményt kaphatott műsorukkal, összjátékukkal. A szimpatikus együttes tagjaival sajtóreggelin ismertették meg az újságírókat a szervezők.

Mosolygós, szerény csapatukról kiderült: az együttest a csíkszeredai, hegedűn játszó Hunyadi Koppány és Gábor Előd alapította, a csellista Lázár Zsomborral. Három év múlva, 2015-ben csatlakozott hozzájuk a gambás Lachegyi Anna, a hegedűs Orgován Csenge, a lanton játszó Benkő Mihály, valamint a dulcián nevű hangszeren játszó Király Dóra.A velük való társalgásból kiderült: csíkvármegyei templomokban koncertezgetnek, és azt tapasztalják, a plébánosok is nagyon örülnek a hangverseny-ötleteiknek. „Nagyon tiszta ez a zene és nagyon egyszerű. És minden bonyolultsága ellenére mindig megérkezünk közösen egy zárlatra. És ez nagyon szép” – mondták. Koncertjükön olyan érzés volt ülni, mint ha a fesztiválon elkezdődött időutazásunk egyből a régizene fővárosába röpített volna.

Krónikás azt sajnálta, miért is nem közvetíti ezt mindenkinek élőben egy világtelevízió… Az élmény tömény, egymásra hangoltságuk tökéletes volt. Leírhatatlan, lavinaszerű öröm járta át a krónikást – ez még most, lejegyzéskor is tart.

Mindenestre, a második daluk elhangzása után – sejtelmünk sincs, hogy mitől - a terem galériájában fal mellé felraktározott régi könyvek és folyóiratok egymás után kezdtek lepotyogni…