Alkalmazott színházi módszerekkel dolgozzák fel a Kultúrpalota történeteit


-A A+

Kedden a vendégek érkezésével, közös vacsorával, a tervek megbeszélésével vette kezdetét Marosvásárhelyen a Művészeti Egyetem és a budapesti Színház- és Fimművészeti Egyetem közös nyári kurzusa. A július 21-ig tartó műhelymunkán a Kultúrpalota történeteit dolgozzák fel, ezzel a művészetek népszerűsítéséhez, valamint a társadalmi és az interkulturális párbeszédhez szeretnének hozzájárulni színházi eszközökkel az ötletgazdák.

Hasonlót tavaly is szerveztek, tudtuk meg Albert Máriától, a Művészeti Egyetem tanárától, most viszont három nap helyett egy hétig dolgoznak a résztvevők: a Kultúrpalota történeteiből színházi módszerek alkalmazásával készítenek különböző projekteket.A Kultúrpalota történetei - 3Layers nyári kurzus része a 3Layers of Telling a Story ERASMUS+ TEMPUS projektnek, amely a közelmúltban mutatkozott be Pécsett a POSZT fesztiválon. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai és tanárai mellett olyan romániai és magyarországi szakemberek is bekapcsolódnak, akiket érdekel a téma. 

Művészettörténész mutatja be a résztvevőknek a Kultúrpalota összes előadó- és kiállítótermét, ők pedig drámapedagógiai módszerek alkalmazásával ezek színes és érdeklődést felkeltő bemutatásán fognak dolgozni. A szecessziós palota sok történetet hord magában, például azt, hogy hogyan tervezték és építették, milyen volt az egymást váltó polgármesterek viszonyulása az építkezéshez, vagy miként készültek a színes ólomüveg ablakok.A történetek várhatóan minden résztvevőt másként érintenek, a román és a magyar diákok másként gondolkodnak egy-egy eseményről. 

A munkában részt vesz többek közt Albert Mária, Boros Kinga, Anda és Gabi Cadariu, Bakk-Miklósi Kinga, illetve Neudold Júlia, a budapesti Örkény Színház IRAM ifjúsági program vezetője is.

A projekteket a kurzus végén bemutatják a Kultúrpalota működtetőinek is. Az elképzelés szerint a kis színpadi jeleneteket a továbbiakban a Kultúrpalotát látogató csoportok is láthatnák a Művészeti Egyetem diákjainak közreműködésével.








EZT OLVASTA MÁR?

X