Nagyon rövid filmek kerestetnek


-A A+

A Très Courts Nagyon Rövid Filmek Fesztiválja filmeket keres a romániai versenyprogramhoz. A maximum 3 perc hosszúságú alkotásokat február utolsó napjáig lehet beküldeni, a nyertes filmeket világszerte 70 városban vetítik majd.rovid

A „Très Courts" Nagyon Rövid Filmek Fesztiválja 1999 óta népszerűsíti világszerte a nagyon rövid filmet. Romániában a fesztivált először 2007-ben szervezte meg a Francia Intézet. A folyamatos bővítésnek köszönhetően idén tavasszal, ugyanazokon a napokon, világszerte 70 városban lesz látható a nemzetközi versenyprogram, ebből 25 város Romániában található.

Around the Très Courts Romania címszó alatt idén is várják az országos versenyprogramba benevezni kívánt romániai kisfilmeket. „A Francia Intézet már az első romániai rendezvény alkalmával támogatni kívánta a helyi tehetségeket és filmeseket. Ezért jött létre a romániai versenyprogram, amely remek alkalom amatőr és profi filmkészítők, filmes és képzőművészetis diákok, valamint azok számára, akiknek bármilyen zseniális filmötletük támad, amit meg szeretnének osztani a nagyérdemű közönséggel" – áll a kezdeményezők közleményében.rovid1

2013. február 28-ig várják a nagyon rövid filmeket a jelentkezési lap kíséretében (letölthető a www.trescourt.ro honlap Szabályzat menüje alól) az ország Francia Intézeteiben: Kolozsvárt, Bukarestben, Iaşi-ban vagy Temesvárt. Az egyedüli kötelező szabály, hogy a beküldött alkotások időtartama ne haladja meg a 3 percet. Minden műfajt elfogadnakk: fikciós filmeket, animációkat, mobillal forgatott filmeket. A részvétel ingyenes.

Március folyamán egy filmes szakemeberekből, a frankofón kulturális hálózat és a partner-szervezetek képviselőiből álló zsűri mintegy 20 rövidfilmet válogat majd be az „Around the Très Courts Romania 2013" versenyprogramba.rovid3

Ez a válogatás 2013. április 25-28. között kerül bemutatásra a fesztivált megrendező 25 városban. A versenyben való részvétel legfőbb előnye a Très Courts fesztivál romániai elterjedtsége: a romániai filmek több mint 6000 nézőhöz jutnak el az ország kis és nagy településein. (A résztvevő városok listája megtalálható itt).

A beválogatott alkotások pályáznak a Zsűri díjára, illetve a Közönségdíjra – amelyre a résztvevő romániai városok valamennyi nézője szavazhat. A verseny díjai a trófeán kívül: az Orange által felajánlott okostelefon, az Altex által felajánlott táblagép (tablet PC), és egy kolozsvári kirándulás a következő Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál idején, amikoris a győztesek 3 éjszakára a TIFF vendégei lesznek.rovid2

A Frankofónia Nemzetközi Szervezete egy különdíjat ajánl fel annak a romániai filmnek, amely francia nyelvet használ és/vagy a következő témák egyikével foglalkozik:

emberi jogok, béke és demokrácia
nyelvi és kulturális sokszínűség
szolidáris és fenntartható fejlődés
oktatás és képzés

A Frankofónia Nemzetközi Szervezetének különdíja egy oklevél és 250 euró.

A fesztiválra való bejelentkezés szabályzata, a jelentkezési lap valamint további részletek a Très Courts romániai honlapján találhatók, itt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X